top of page

Letiltották a pécsi felvonulásról, ezért barátait mozgósítja

Frissítve: 2021. nov. 18.

Egy pécsi leszbikus diáklány nagyon szeretne részt venni a szombati felvonuláson, mégsem lesz ott.


A pécsi diáklány szerint a gyűlöletkeltés hatása vidéken is érezhető – Fotó: Budapest Pride


Csak egy olyan országban szeretnék élni, ahol attól még, hogy nem vagyok heteró, ugyanolyan emberként kezelnek.

Barbara bár pécsi, mégsem lesz ott a szombati pécsi pride felvonuláson, ugyanis édesapja megtiltotta számára, hogy felvonuljon barátaival. Az ok pedig egyszerű: szülei féltik a 16 éves leszbikus diáklányt.


Miért szeretnél ott lenni a szombati felvonuláson?

Része vagyok a közösségnek, és több barátommal mentem volna el közös program keretében, abban a reményben, hogy szert teszek néhány új ismerősre is.


Mivel magyarázzák szüleid a döntést?

Aggódnak a biztonságom miatt, de nem adom fel, még beszélek velük, hátha elengednek. Az erről szóló vita elég gyorsan lezárult.


Hogyan éled meg a mostani helyzetet és a homofób törvényeket?

Eleinte elég dühös voltam, most inkább csak csalódott vagyok. Azokat jobban sajnálom, akik ebbe születnek bele.


Az iskolában érezteti hatását a homofób gyűlöletkeltés, szoktatok otthon erről beszélgetni?

Az iskolában ez nem kerül szóba, itthon pedig csak elég érintőlegesen lehet erről beszélni. Szerencsére az egyik barátom családjával sikerült kibeszélni a témát, körülbelül egy órát beszéltünk a mostani helyzetről. Szerintük az arany középútra kellene törekedni, hogy mi is megkapjuk a jogainkat, és senki se érezze azt, hogy ezzel mások jogait sértenénk. A gyűlöletkeltés hatása azonban határozottan érezhető, szerencsére még nem voltam annak szemtanúja, hogy valakit bántalmaztak volna homofóbok, azonban az interneten elég gyakori ez a jelenség. Aztán nagyon sok összeesküvés elmélettel is találkozok nap mint nap, amik arról szólnak, hogy túl sokan vagyunk a bolygón, és ezért népszerűsítik a melegséget. Én meg csak egy olyan országban szeretnék élni, ahol attól még, hogy nem vagyok heteró, ugyanolyan emberként kezelnek.


A barátaid, tanáraid, osztálytársaid előtt mennyire tudod felvállalni leszbikusságodat?

Ó, én teljesen nyitott vagyok ilyen téren. Körülbelül 3 éve bújtam elő, és egyáltalán nem szégyellem felvállalni önmagamat. Persze nem írom ki a homlokomra, hogy leszbikus vagyok, de ha szóba kerül például a barát téma, akkor nem félek bedobni, hogy nem barát, hanem barátnő. A barátaim nagyon elfogadók, bár a szüleimnek egy kis időbe telt, de végül ők is megbékéltek vele, és sosem ítéltek el. Nos az iskola az egy másik téma, de azt hiszem, ez nem tartozik a tanáraimra, ha csak ők rá nem kérdeznek.


A család döntésén nincs mit csodálkozni, hiszen az első vidéki pride ellen már jó ideje hangolnak és uszítanak, péntek délelőtt például gyűlöletkeltő matricákat is kihelyeztek "Pusztítsd a szörnyet" felirattal. A matrica szerint a szörny pedig nem más, mint  az LMBTQ, az ateizmus, a marxizmus, a liberalizmus, a feminizmus és a gender. Bár a matricának sok értelme nincs, de ezekből következően, akkor éljen a fasizmus? – kérdezhetnénk joggal. A matricák miatt Pécs polgármestere, Péterffy Attila feljelentést tesz, aki szerint a matricák felvetik a közösség elleni uszítás gyanúját, és a bizonyítékok rögzítése után azonnal elrendelte azok eltávolításá