Antoni Rita
3 perc olvasás

Frissítve: 2023. ápr. 7.

Öt ország jelezte, hogy csatlakozik a Magyarországgal szemben benyújtott keresethez a gyermekvédelminek csúfolt homofób törvény miatt.
Az Európai Parlamenten kívül eddig Belgium, Hollandia, Írország, Luxemburg, és Portugália jelezte, hogy részt vesz az Európai Bizottság oldalán a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt most Magyarország ellen indított perben, amelyhez várhatóan még több ország fog csatlakozni, köztük Franciaország és Németország.
Magyarországon 2021-ben fogadták el azt a törvényt, amely a kormány szerint a gyermekek jogait védi, ám a valóságban összemossa a melegeket a pedofíliával és a nemváltással.
Az Európai Bizottság arra kéri az Európai Bíróságot, hogy állapítsa meg a törvény elfogadásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit.
Ligeti Miklós a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint, az, hogy az Európai Parlament is csatlakozik a keresethez, azt bizonyítja, hogy van közös európai értékeken alapuló egység, amit a magyar kormánynak tudomásul kell vennie.
😏😏😏
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások