Megjelent a DIK Fagazine Budapest száma

A DIK Fagazine az első olyan közép-kelet-európai művészeti magazin, amely kifejezetten a homoszexualitás és maszkulinitás kérdéseire irányítja a figyelmet.

A DIK Fagazine Budapest számának a borítója

A lengyel alapítású, nemzetközileg elismert DIK Fagazine legújabb száma a magyar főváros mélyére ás: Budapest queer rétegeit tárja fel a 19. századtól egészen a jelenkorig. Karol Radziszewski és Muskovics Gyula kollaborációja nem elégszik meg a nagy nevek – mint Vay Sándor vagy Király Tamás – felsorolásával; merészen emeli be a művészeti közbeszédbe a test szexualitását és a cruising elfeledett tereit is. A lapbemutatóval egybekötött beszélgetés a rendszerváltás aktivista örökségét kötötte össze a posztszocialista jelen művészeti reflexióival.

A lapot 2005-ben alapította a lengyel Karol Radziszewski, és az eltelt időben olyan városok queer történeteit térképezte fel, mint Varsó, Bukarest, Minszk, Kijev vagy Bécs, mindezt képzőművészeti reflexiókkal átszőve. A legutóbbi számban, Muskovics Gyulával együttműködésben, a budapesti történelem queer szeletei kerültek papírra.

A 19. század végétől napjainkig ívelő válogatás olyan meghatározó alakok történeteit idézi meg, mint Vay Sándor, Ferenczy Károly, Václav Nyizsinszkij, Rozsda Endre, Hopp-Halász Károly, El Kazovszkij és Király Tamás. Mindez kiegészül a hazai queer aktivizmus és újságírás két kulcsfontosságú fejezetével is: a Mások magazin és a Labrisz Leszbikus Egyesület múltjával.

A Más-ok Magazin borítója

A klasszikus történeti aspektusok mellett azonban egy olyan narratíva is helyet kap, amely a normatív médiában ritkán, a képzőművészet kánonjában pedig szinte egyáltalán nem jelenik meg: a meztelen test szexualitása vagy épp a cruising. Ezek nem pusztán kísérőjelenségek, hanem a queer kultúra és a normatív rend szubvertálásának alapvető elemei.

A bemutató eseményt kísérő beszélgetésen vendég volt az explicit képekkel és tartalmakban ugyancsak bővelkedő Mások egykori szerkesztője, Láner László is, aki a rendszerváltás időszakában formálódó aktivista közegbe engedett betekintést, valamint abba, milyen kihívásokkal járt akkoriban az efféle újságírás. A beszélgetések közt pedig látható volt Karol Radziszewski két rövidfilmje, a Mon Cherie Sovietique és az Afterimages, amik a posztszocialista Lengyelország eltitkolt emlékeit dokumentálják.