Antoni Rita
3 perc olvasás

Az előadásban két, rózsaszín maszkot és melegítőt viselő, maszkulin megjelenésű, baseballütővel és szerszámosládával felszerelt Fag Fighter jelenik meg, akik olyan embereket tesztelnek, akiket ellenségnek bélyegeznek.
Az első jelenetben egy egygyermekes, középosztálybeli varsói családot kérdeznek a lengyel LMBTQI közösség történelmének alapvető mozzanatairól; a helytelen válaszokért verés és kéztörés jár. A második jelenetben egy magát felvilágosultnak tartó igazgató kerül sorra, akit három kérdéssel tesztelnek, majd a hibás válaszok után egy eszközzel análisan megerőszakolnak, és magára hagynak. A jelenetek brutálisak, de szimbolikusan – sokszor groteszk túlzásként – jelenítik meg az elfojtott erőszakot, a gyűlölet logikájának visszafordítását és a bosszúfantázia társadalmi működését.
Az előadás mögötti koncepciót a Trafó így fogalmazza meg:
A Fóbia két eltérő művészeti gyakorlat találkozása: Öhrn túlzó, karikatúraszerű színházi nyelvet használ, míg Radziszewski kutatásalapú, dokumentarista megközelítésből dolgozik, fókuszában a lengyel queer történelem elhallgatott fejezeteivel. A Fag Fighters 2007 óta visszatérő motívumai Radziszewski munkáinak, itt pedig a liberális középosztály világát, az üzleti életet és a kulturális szférát léptetik színre, hogy queer történelemből és szolidaritásból „leckéztessék” őket.
A három epizód a család, az üzleti világ és a kultúra kritikáján keresztül mutatja be, hogyan használják fel egyes szereplők – köztük nagyvállalatok – a kisebbségi közösségeket saját tőkéjük, presztízsük és hatalmi pozíciójuk megerősítésére, valamint miként jelenik meg az úgynevezett „pinkwashing” jelensége. Az alkotók ezzel nem az LMBTQI közösségre irányuló erőszakot reprodukálják, hanem annak logikáját groteszkké torzítva mutatják meg, hogyan működik a gyűlölet, és hogyan lehet a gyűlölet nyelvét kiforgatni.
A Fóbia a Velencei Biennále, a párizsi Odéon és a bécsi Wiener Festwochen után először volt látható Magyarországon, mégpedig a Trafó Kortárs Művészetek Házában, 2025. december 5-én és 6-án.
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások