top of page

Mikor térhetnek vissza az Orbán-kormány által elüldözött civil szervezetek az iskolákba?

11 órával ezelőtt
2 perc olvasás

A kormányváltás óta folyamatos kérdés, mikor térhetnek vissza emberi jogi civil szervezetek az iskolákba. Bár ugyan erről már volt egyeztetés, de mindezidáig nem történt semmilyen jelentősebb lépés.


Mikor lehet újra emberi jogokról beszélgetni az iskolákban? - Fotó: Amnesty International Magyarország

Új a kormány, de a civil szervezetek azóta is várják az iskolai emberi jogi képzések újrakezdését


2017-ben még kritizálta őket az akkori kormány, 2021-ben megszavazott gyermekvédelmi törvénnyel viszont teljesen kitiltotta az összes emberi jogi szervezetet Magyarország iskoláiból. Ugyan április 12-én a szavazók nemet mondtak a fideszes rezsim civil ellenes tevékenységeire is - még nem látni semmiféle érdemi előrelépést az iskolai emberi jogi foglalkozások vissza hozatalával kapcsolatban. Az olyan emberi jogi szervezetek mint az Amnesty International, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Háttér Társaság vagy éppen az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány kollégái tűkön ülve várják, hogy visszatérjenek azokba az oktatási intézményekbe, ahonnan még a Fidesz-KDNP kormány még öt éve finoman szólva is kiebrudalta őket.


Nem szeretném támadni ezzel a TISZA-kormányt, különösen Lannert Judit oktatási minisztert, mert látom a szándékot, hogy nyugodt környezetben térhessenek vissza a civil szervezetek. Itt inkább a tankerületekkel van a gond. Bizonyos iskolák nem kifejezetten szeretnék azt, ha a diákjaik valamelyik civil szervezet keretében teljesítenék a kötelező önkéntességet. Nem csoda, az iskolák, tankerületi központok élén még most is azok vannak, akiket még az előző kormány helyezett oda, ahol most is vannak. Ők pedig foggal-körömmel próbálnak ellenállni, nehogy már a gyermekek megismerjék az emberi jogokat, a saját jogaikat.


Nagyon jó lenne, ha az Amnesty, a Háttér, a Labrisz vagy akár a pécsi Emberség Erejével újra bejárhatnának oktatási intézményekbe emberi jogi képzéseket tartani. Nem a civilektől, az aktivistáktól vagy éppen a queer közösségtől kéne védeni őket, hanem pont attól a mentalitástól, ami tizenhat éven át fertőzte a magyar társadalmat. Jó lenne megmutatni az iskolás gyerekeknek, milyen sokszínű, elfogadó, szeretettel teli a világ körülöttük és ne csak a gyűlöletet lássák. Tisztában lehessenek a saját jogaikkal és tudják is azokat érvényesíteni. Inkább több emberi jogi óra legyen az iskolákban, mintsem hittanóra, ami csak még inkább megnyomorítja a gyermekek lelkét.


Tisztelt TISZA-kormány! Tisztelt Államtitkárasszony! Kérem, ne húzzák el ezt a végtelenségig, teljesítsék mindazon ígéreteiket, amiért megválasztották önöket a magyar emberek. Engedjék vissza a civil szervezeteket az iskolába! Hagyják őket nyugodtan dolgozni, képzéseket tartani a gyermekek számára.

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page