top of page

Nagy Szilvia: „Légy önmagad, mert mindenki más már foglalt!”

EMLÉKEZÉS Ezen a héten Nagy Szilviára, a Budapest Pride egykori elnökére emlékezünk. Ebből az alkalomból felidézzük Nagy Szilvia 2018-as Pride megnyitóján elmondott beszédét, mely ma még inkább aktuális.


Az LMBTQ közösségeknek, és nemcsak nekik, szüksége volna egy mágikus fordulatra. Fotó: Kati Holland


Egyedülálló, csodálatos lény vagy, és arra születtél, hogy megvalósítsd önmagad!

Évről évre a Budapest Pride megnyitók színpadán történeteket mesélünk magunkról, olyan történeteket, amelyek igazak számunkra, és reméljük, hogy összecsengenek mások igazságával. Sokat gondolkodtam, hogy az én történeteim közül melyik az, amelyiket most a legfontosabb lehet elmondanom.


Ez a történet arról szól, hogy szerintem hogyan lehet embernek lenni abban az embertelenségben, ami körülvesz minket. Találtam egy idézetet, ami idepasszol, ahogy majd hallani fogjátok. Az idézet Marshall Ganztól való, aki a Harvardon tanít közösségszervezést, és maga is részt vett alulról jövő mozgalmak létrehozásában. Valahogy így szól: „Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod a felelősséget azért, hogy másokat egy közös cél elérésére ösztönzöl, bizonytalan és kétségekkel teli időkben.“


A személyes történetem ott kezdődik, hogy én egy nagyon jó tanuló, jól viselkedő, visszahúzódó kisgyerek voltam. Azt tanultam, hogy tekintettel kell lenni másokra, nem szabad felemelni a hangomat, szót kell fogadni a felnőtteknek. Felnőttként azután nagyon sokáig úgy éltem az életem, hogy mindenben, amit csináltam, a fő szempontom az volt, hogy szeressenek az emberek, hogy jó véleménnyel legyenek rólam. Ne okozzak konfliktust, ne hozzak kellemetlen helyzetbe másokat, ne csináljak problémát. Ez megmutatkozott a munkámban, a társas kapcsolataimban. Egyrészt majd meggebedtem, hogy megmutathassam, ki vagyok, milyen vagyok, mi a mondanivalóm, másrészt rettegtem attól, mit fognak gondolni rólam az emberek, vagy hogy ha kifejezem azt, ami belül van, akkor nem fognak szeretni.


Nem mertem önmagam lenni, és amikor erre végül rájöttem, az végtelenül fájdalmas és szomorú volt. Úgy éltem az életemet, hogy sokszor nem a saját érdekeimet képviseltem, nem álltam ki magamért, az érzéseimért, az igazságomért, mert kedves ismerősök vagy éppen arctalan idegenek ítéletétől rettegtem.


Azt hiszem, nagyon sok embernek sajátja ez a történet, köztük nagy arányban találhatóak – nem egészen véletlenül – nők és LMBTQ emberek, de magára ismerhet bárki, aki ebben az országban nőtt fel politikai vagy egyéb elnyomásban, kötelező egyféleségben, vagy éppen így szocializálódott szülők gyermeke.


Mit látunk, ha körbenézünk a politikában, a közéletben ma Magyarországon? Én zsarnoki hatalomvágyat, végtelen butaságot, fájó embertelenséget, az alapvető emberi tisztesség most éppen egyre nagyobb hiányát látom. Egymást marcangoló vadállatokká tett sokakat az egyre nagyobb szegénység, a félelem, a gyűlölet. Láttuk a tavaly év végén csúcsosodó #metoo kampánnyal szembeni reakciókban, láttuk az áprilisi országgyűlési választások előtt, alatt és után, láttuk a nevezetes szurikáta-ügy kapcsán, hogy csak néhányat említsek. Szekértáborok, barikádok épültek, és közösségeinken belül is néha egymás ellen fordultunk. Eltűnt a mozgástere a figyelő és értő párbeszédeknek, elfogyott a levegő a bátor kevesek körül. Szabadon garázdálkodik a döntéshozók körében az ostoba, felelőtlen, hozzá nem értő gondolat, és életekkel, sorsokkal úgy játszik, mint üveggolyókkal.


Látható, érezhető, hogy a migránsozás után, a sorosozás-civilezés közé be-be ékelődve már elkezdődött a kormánynak és propagandagépezetének újabb támadása a nők ellen, és a nemi szerepeiket szűknek tartó emberek, köztük az LMBTQ közösségek ellen. Időutazunk az 50-es évekbe, ha nő vagy, szüljél, ha fiú vagy, ne balettozzál. Csak a jobbos, öngyűlölő buzi a jó buzi, különben is, Alex Soros. Ezek a tudományt, intelligenciát, egymás iránti tiszteletet, emberséget teljesen nélkülöző diskurzusok nem érdemelnek mást, mint köznevetséget, de az ország állapotát tekintve sokkal inkább sírnivalóak. Itt tartunk ma. Mondhatnánk, hogy ennél nincs lejjebb, ha nem tudnánk, hogy igenis van.


Az LMBTQ közösségeknek, és nemcsak nekik, szüksége volna egy mágikus fordulatra. Jó lenne, ha ezt a felénk tornyosuló történetet valaki átírná. Ne erre haladjon tovább ez a mese. Húzzunk itt egy képzeletbeli vonalat, írjuk oda mellé, hogy „ez van most”, és ebből kell építkezni. Hogy csináljuk?


Először is, személyes szinten meg kell értened és át kell érezned a következő mondatokat: