Pályán innen és túl: homofób edző Németországban, figyelmeztet az MLSZ Magyarországon
- Szombati Éva
- 3 órával ezelőtt
- 2 perc olvasás
Egy német edző homofób kijelentése után Magyarországon is figyelmeztetnek.

„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – erre figyelmeztet kampányában az MLSZ
Németországban egy utánpótlásedző a melegeket rasszistákhoz hasonlította, Magyarországon pedig az MLSZ indított kampányt a gyűlölködő rigmusok ellen. Két külön történet, de ugyanaz a tanulság: a futballnak továbbra is nehéz levetkőznie a homofóbiát és az intoleranciát. Töltsd le érzékenyítő plakátjainkat, oszd meg és nyerj! Részletek a cikk alján.
Október végén robbant a botrány Németországban, amikor Enrico Valentini, az 1. FC Nürnberg U14-es edzője egy klubpodcastben kijelentette: keresztény hite miatt „a homoszexualitást helytelennek tartja”. A 36 éves korábbi játékos azzal próbálta enyhíteni szavait, hogy mindenkit „egyenlően kezel”, de egy mondattal később a homoszexuálisokat a rasszistákhoz hasonlította.
„Ha egy homoszexuális megsértődik, amiért nem helyeslem, amit tesz, az olyan, mintha egy rasszistának mondanám: amit csinálsz, az rossz” – fogalmazott Valentini.
A kijelentés után a klub elhatárolódott, és fegyelmi eljárást indított, de a futballvilágban ismét fellángolt a vita: meddig mehet el a „vallási meggyőződés”, ha az kirekesztő üzenetet közvetít?
Néhány héttel korábban Magyarországon más jellegű, de hasonló témájú üzenet jelent meg: az MLSZ kampányt indított, hogy a világbajnoki selejtezőkön ne hangozzanak el gyűlölködő rigmusok.
A szövetség közleménye világos:
„A cigányozást és a buzizást a lehető legsúlyosabban bünteti az UEFA.”
A figyelmeztetést egy videó is kísérte, amelyben Varga Barnabás, a Ferencváros csatára hívta fel a szurkolók figyelmét: a diszkriminatív bekiabálások akár zártkapus büntetéshez is vezethetnek.
A két eset különböző oldalról közelíti meg ugyanazt a problémát. Németországban egy edző vallási meggyőződésre hivatkozva szólt le egy közösséget, Magyarországon pedig szurkolókat kell figyelmeztetni, hogy ne gyalázzanak senkit szexuális irányultsága miatt.
„A zárt kapu és a gyűlölet nem pálya” – az MLSZ szlogenje ennél találóbb nem is lehetne. A pályán a teljesítmény számít, nem a bőrszín, nem a nemi identitás és nem a vallási hovatartozás. De amíg egy edző mikrofon elé állva „rossznak” nevezheti a homoszexualitást, vagy a lelátókon természetes a buzizás, addig az európai futball csak lassan halad az elfogadás felé.
Töltsd le érzékenyítő plakátjainkat, oszd meg és nyerj!
Gyűlöletellenes kampányunkhoz egyszerűen csatlakozhatsz. Töltsd le érzékenyítő plakátjainkat, oszd meg a közösségi média felületeiden, releváns csoportokban, majd küldd el nekünk a megosztást igazoló linket (linkeket) vagy képernyőfotót (-fotókat) az identitasmagazin@gmail.com mailcímre. Részvételed segít abban, hogy minél többen megismerjék az ügyet, megosztásod hozzájárul egy mindenki számára elérhető befogadóbb, elfogadóbb közösség kialakításához. Buzdíts másokat is a kampányhoz történő csatlakozásra. Fődíj egy balatoni exkluzív utazás.

Állítsuk meg a homofóbiát! – Érzékenyítő kiadványok és tartalmak terjesztése vidéki LMBTQ közösségek és aktivisták bevonásával






























Hozzászólások