top of page

Perre ment egy biszexualitása miatt leszerelt brit katona

LMBT KATONÁK Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma a múlt héten bejelentette, hogy rehabilitálják az LMBT veteránokat.


A veteránok szövetsége további vizsgálatokat szorgalmaz


Azok a volt brit katonák, akiket szexuális irányultságuk, vagy nemi identitásuk miatt szereltek le, most visszakaphatják kitüntetéseiket

A brit hadseregben 2000-ig nem szolgálhattak nyíltan leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű katonák, ám az akkori jogszabályváltozás nem jelentett kárpótlást az ez időpontig leszerelteknek. Pontosan nem ismert az a szám, hogy az eltiltás mennyi LMBT katonát érintett, illetve hányan jogosultak esetük felülvizsgálatára.


A mostani jogszabályváltozás azután következett be, hogy egy falklandi háborús veterán, Joe Ousalice perre ment, amiért biszexualitása miatt el kellett hagynia a Királyi Haditengerészetet, ráadásul még kitüntetéseitől is megfosztották. Leszerelése idején úgy vélték, hogy szexualitása „sérti a rendet és a tengeri fegyelmet.”





A 70 éves egykori rádiós 18 évig volt a brit haderő kötelékében. Pályafutása során szolgált a Közel-Keleten és Észak-Írországban is. Amikor 1993-ban hadbíróság elé állították és biszexualitása miatt leszerelték, megfosztották hosszú szolgálatáért és jó magaviseletéért kapott kitüntetéseitől.


Honlapján a brit Honvédelmi Minisztérium kijelentette, hogy „elkötelezettek amellett, hogy orvosolják ezt a történelmi hibát” azáltal, hogy „olyan politikát vezetnek be, amely lehetővé teszi, hogy ezek az emberek visszakaphassák kitüntetéseiket. Az időközben elhalálozott veteránok rehabilitációját közeli hozzátartozók kérelmezhetik.


Az LMBT katonák rehabilitációját Boris Johnson és a veteránok szövetsége is üdvözölte. – Azok, akik a fegyveres erőinknél szolgálnak, minden elismerést megérdemelnek szolgálatukért. Nagyon nagy igazságtalanság volt, hogy ezt egyesektől pusztán szexualitásuk miatt megtagadták. Nagyon örülök annak, hogy most kezelhetjük ezt a történelmi hibát” – jelentette ki a brit miniszterelnök.


A veteránok szövetsége további vizsgálatokat szorgalmaz az ügyben, mert rengeteg érdemeiktől megfosztott volt brit katona él mélyszegénységben, és küzd lakhatási, foglalkoztatási és egészségügyi problémákkal. További híreinket itt olvashatod.

Támogass minket egy megosztással!

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Head
fffffffffff

bottom of page