Tucker Carlson, a Fox News korábbi műsorvezetője, most az interneten próbálkozik. Legutóbbi interjúja miatt Elon Musk is kritizálta.
Néhány napja Orbánnal is interjúzott
Carlson az interjú előzetesét a következő üzenettel tálalta a közösségi médiában: „Egy férfi, aki azt állítja, hogy 1999-ben szexelt Barack Obamával, meséli el a történetét. Szerda, 18:00.”
A szóban forgó férfi, Larry Sinclair korábban drog ügyeivel és homoszexuálissal kapcsolatos botrányos kijelentéseivel került a figyelem középpontjába az államokban, most Tucker Carlson készített vele interjút. Vajon van még lejjebb? Úgy tűnik, hogy igen.
Az interjú miatt még Elon Musk is kritizálta Carlson döntését, amiért felületet biztosított Sinclairnek. Musk szerint az interjúban elhangzottakat objektív bizonyítékokkal kellene alátámasztani, nem pedig egy kétes múltú személy állításaival.
A 61 éves interjúalany Larry Sinclair, 2009-ben egy könyvet jelentetett meg, amelynek a címe „Barack Obama & Larry Sinclair: Kokain, Szex, Hazugságok és Gyilkosság?” Sinclair a könyvben azt állította, hogy Obamának 250 dollárért szerzett be kokaint, majd intim helyzetbe került vele.
Tucker Carlson interjúja felveti a kérdést, hogy magukat újságírónak nevezők kellő felelősséggel járnak-e el, amikor kétes hírű személyeket hívnak meg interjúalanyként, és hogy ezek az interjúk milyen hatással lehetnek a közvéleményre?
Tucker Carson néhány nappal ezelőtt Orbán Viktorral is interjút készített, amelyben Orbán azt fejtegette, hogy Donald Trumpnak vissza kellene térnie, és akkor minden rendben lesz
🤩🤩🤩