• Euronews

Sziget: a szeretet forradalma


Európa egyik legnagyobb fesztiválját, a 26. Sziget Fesztivált augusztusban rendezik Budapesten.

Az erőszak és félelem nélküli életért - augusztus 8-15

Az alapvető emberi jogokért, az előítéletesség és a kirekesztés megszüntetéséért állnak ki.

- Nem akarunk politizálni, de ezek olyan alapvető értékek, amelyek mindenki számára fontosak. Meggyőződésünk, hogy a mi látogatóink egyetértenek ezzel, inkább a külvilág felé akarunk üzenni – mondta az Euronews munkatársának Kardos József, programigazgató.

Az Izrael Állam nagykövetségével kötött együttműködési megállapodás keretében jó néhány izraeli művész lép fel majd a Szigeten augusztus 8. és 15. között.

- A kultúrán keresztül képesek vagyunk jobban megérteni egymást, a mi szerepünk pedig, hogy az ifjúságba invesztáljunk. Márpedig a Sziget a fiatalokról szól, illetve azokról, akik lélekben annak érzik magukat – indokolta a megállapodást Izrael budapesti nagykövete, Yossi Amrani.

A Szigetre látogatókat idén is világsztárok szórakoztatják. Az egyik fellépő a pár napja Pulitzer-díjjal jutalmazott Kendrick Lamar lesz. A nagyszínpadon lép még fel az első magyarországi koncertjére készülő amerikai dalszerző-énekesnő Lana Del Rey, valamint a Gorillaz, a Mumford and Sons, a Dua Lipa, Kygo és az Arctic Monkeys is.

#SzigetFesztivál #buli #parti #LMBTjogok #emberijogok #Euronews

Breaking News:

ffffff