Az AIDS-járvány alapokban változtatta meg a melegek életét az 1980-as években. Vajon most is erre lehet számítani az új típusú koronavírus-járvány miatt?
Nem látjuk előre, hogy milyen világ jön a járvány után, de lehet, hogy nagyon más lesz
Szeretteiken kívül sokan siratják személyes kapcsolataikat, szórakozási és utazási lehetőségeiket vagy hobbijukat
Douglas Crimp híres esszéje 1989-ben, az AIDS-járvány legsötétebb időszakában született. Crimp arról ír, hogy a gyász hogyan motiválta a meleg és queer aktivizmust. Nemcsak a halálok miatti gyász (noha akkoriban az Egyesült Államokban a közösségeinket durván megtizedelte a járvány, szinte nem volt olyan meleg vagy leszbikus, akinek ne halt volna meg ismerőse), hanem a félelem is beleette magát az emberek mindennapjaiba: többé már nem szexeltek védekezés nélkül fűvel-fával, vagy aki igen, az tudatában volt, hogy ezzel saját és mások egészségét is veszélyezteti. Új szexuális gyakorlatok jöttek létre, és bizony nagyon sokan elgyászolták a gondtalan 70-es éveket, amikor a melegek élvezhették a szabad szerelem örömeit.
Már korábban is vontunk párhuzamot a HIV/AIDS és a COVID-19 között. Crimp cikke kapcsán most egy újabb párhuzam kínálkozik: a halottak elgyászolásán kívül sokan gyászolják a face-to-face kapcsolatokat, a szórakozási és utazási lehetőségeket vagy az olyan hobbikat, amiket kicsit nehéz online művelni (pl. társastánc). Annyi a különbség, hogy míg az AIDS-járvány addig soha nem látott összefogást hozott létre nemcsak a meleg férfiak közösségén belül, hanem a melegek és a leszbikusok között is, addig most a közösségi médiában az egyik oldal követeli vissza a régi életét és lehülyézi azokat, akik óvatosságra intenek, a másik oldal viszont felháborodik azon, hogy miközben százak halnak meg, egyesek amiatt keseregnek, hogy nem utazhatnak vagy járhatnak diszkóba. Pedig sokak számára ezek is fontosak a mentális egészséghez, és furcsa módon (akárcsak az AIDS esetében) az LMBT emberek itt fokozottan érintettek.
Ha valaki olyan közegben él, ahol szexuális irányultságát vagy nemi identitását nem vállalhatja fel, vagy ezek miatt elutasítás éri, sokat jelent neki, ha legalább néha eljut egy támogató közösségbe. Ugyanígy a külföldi utazás is sokat jelenthet neki, hiszen láthat olyan társadalmakat, ahol a jogait nem csorbítani, hanem védeni próbálják. Privilegizált helyzetben levő emberek (és esetünkben ciszheterónak lenni is privilégium) gyakran nem is értik, másoknak milyen alapvetőek lehetnek azok a dolgok, amiktől most el vannak vágva.
Pedig a közösségi programok elgyászolásának nem kellene feltétlenül ellentétben állnia az emberek halála fölött érzett gyásszal; akár ugyanaz az ember is megélheti mindkettőt, és akinek az életét csak az egyik érinti (mert például a környezetében senki nem lett covidos, vagy eleve antiszociális és nem jár sehova), az is lehet empatikus a másik féllel.
Egy másik hasonlóság a COVID-19 és a AIDS között, hogy mindkettő hatással volt mindennapi gyakorlatainkra, és egyiknek se látjuk a végét. A kormányok ugyan időnként tesznek olyan ígéreteket, hogy nyárra/őszre/jövőre visszakapjuk a régi életünket, de semmi sem garantálja, hogy a COVID-19 el fog tűnni. Ha pedig nem tűnik el, lehet, hogy éppolyan tartós változásokat fog okozni, mint amilyen az óvszerhasználat volt a melegek körében.
Egyesek már most azt mondják, hogy a járvány lefutása után is használni fogják a maszkot, mert az más fertőzések ellen is véd. Ez egy egyéni szintű változás, azonban a koronavírus (szemben a HIV-vel) állami szintű intézkedéseket is hozott, és semmi garancia nincs arra, hogy ezek ideiglenesek lesznek. Azt nem feltételezem, hogy a nem-élelmiszer jellegű árukat csak online lehet majd megrendelni, ez túl sok gazdasági érdekbe és logisztikai nehézségbe ütközne. Viszont egy ismerősöm mesélte, hogy a volt munkahelye (egy multicég) egy kivételével megszüntette magyarországi irodáit anélkül, hogy bárkit elbocsátottak volna - vagyis egyértelművé tették, hogy a nyitás után is maradnak a home office munkarendnél, amennyire csak lehet.
És ki tudja – lehet, hogy továbbra is korlátozni fogják, hogy hány ember mehet be egyszerre egy adott területű üzletbe vagy edzőterembe, sőt teljes műfajok szűnhetnek meg, mint a diszkó vagy az offline színház. Hiszen az európai történelem során számos esetben történtek radikális életmódváltások egészségügyi okokból: gondoljunk csak a mosakodás elterjedésére, vagy arra, hogy a mi vécéinkből csatornába megy le a kaki és nem a nyílt utcára, mint a reneszánsz korban. Nem láthatjuk előre, milyen világ jön a COVID után, de lehet, hogy nagyon más lesz, mint a mostani.
