Fásult bénultság: súlyos ára lehet a queer szervezetek hallgatásának

A 2026-os országgyűlési választások előtt kevesebb mint hat héttel a legnagyobb hazai LMBTQ-szervezetek hallgatnak. Fásult bénultságuk sokba kerülhet a közösségnek.

A Momentum színes füstgyertyákkal tiltakozott a Budapest Pride betiltását követően

Négy éve még buzgón kampányoltak, ma már inkább bénult fásultság jellemző a legnagyobb hazai meleg szervezetekre. Jó ez nekik, vagy a közösségnek?

Van annak egy diszkrét bája, amikor egy sokkal melegebb szerdai napokat látott fürdő személyzete és közönsége egyszerre ég választási lázban. Az előbbi azon lamentál, mikor menjen el szavazni: a reggeli műszak előtt, vagy esetleg közben? A gőzben pedig már az eredmények latolgatása folyik. Valaki biztosra veszi a fordulatot, más kisebbségi kormányzást jósol. Egy neres szavazó gyorsan elhessegeti a vereség gondolatát, és sommásan megállapítja: mindenki a saját érdeke szerint fog szavazni.

Ezen a ponton kedvem lenne bekapcsolódni a hangos monológba. De meg lehet-e győzni egy éppen elbizonytalanodó neres szavazót, aki a gőzben szó szerint másoktól (melegektől) vár megerősítést? Két hónapja próbáltam egy melegbárban – sikertelenül. A pedofilbotrányra csípőből jött a válasz, hogy olyan mindig is volt. Mondja ezt egy fideszhívő meleg egy melegbárban.

A 2026-os választások eredménye korántsem lefutott. Miközben gőzerővel próbálják elbizonytalanítani a közösség tagjait – nemcsak a gőzben – folyik a háborús riogatás. A Budapest Pride azonban a megfelelő helyre történő szavazásra buzdító üzenetek helyett már felszólította a jövendő kormányokat, hogy állítsák helyre a közösség gyülekezési jogait. Mintha biztosra vennék kormányváltást.

Négy éve még kampányolt a Háttér Társaság: érvénytelen népszavazásra buzdítottak. Ami most van, az vagy kínos, vagy kínosan nem hallható.

Hol vannak a Rózsa Milánok? Hol van Nagy Szilvia választásra buzdító kampánya? Meghaltak. Elmentek. A negyvenes-ötvenes aktivisták közül sokan nincsenek már itt. De a kérdés nem az, hogy ők hol vannak. A kérdés az, hogy mi hol vagyunk.

Nem lehet mindig másokra várni. Nem lehet mindig arra hivatkozni, hogy majd a civilek, majd a Pride, majd valaki megszervezi, majd valaki kimondja helyettünk. A közösség gyülekezési jogát nem adják vissza ajándékba. És ha az elmúlt tizenhat év nem volt elég ébresztő, akkor mi lesz az?

A 2026-os választás koránt sincs lefutva. És nem is a gőzben kell meggyőzni a neres szavazókat. Először egymást és a közösséget kellene felrázni. A hallgatás nem lesz jó stratégia. Ideje lenne észbe kapni, mert rajtunk is múlik, milyen országban ébredünk majd hétfőn, április 13-án.