top of page
Keresés

Magyarország egy olyan hely, ahol egyesével vadásszák le hőseinket?

Miután a Magyar Nemzet előbb értesült a Pécs Pride főszervezője elleni vádemelési javaslatról, mint maga az érintett, az Amnesty International és több civil szervezet tiltakozásba kezdett.


ree

Buzás-Hábel Géza nincs egyedül – országos aláírásgyűjtés indult a Pécs Pride főszervezőjéért


A rendezvényt a rendőrség korábban engedélyezte, de a gyülekezési törvény fideszes módosítása után hirtelen betiltották. Ennek ellenére a szervezők idén is kiálltak a szabadság mellett, és Pécs újra megtelt rekord számú felvonulóval. Oszd meg érzékenyítő plakátjainkat, cikkeinket és nyerj! Részletek a cikk alján.


Buzás-Hábel Géza, az eddigi összes Pécs Pride fő szervezője, emberi jogi aktivista, romológus szakember – egy igazi modernkori hős, aki minden körülmények között kiáll azért, amiben hisz: hogy minden ember egyenlő, függetlenül attól, hogy milyen a bőrszíne, neme, származása, vallása vagy éppen szexuális orientációja és nemi identitása.


Ő volt az, aki öt évvel ezelőtt megszervezte az első Pécs Pride-ot, idén pedig minden idők legnagyobb vidéki felvonulását hozta létre – egy olyan országban, ahol a hatalom ma már nem a gyűlöletkeltő szélsőségeket, hanem az emberi méltóságért és szabadságért kiálló közösségeket üldözi.


És most – ahogyan Perintfalvi Rita fogalmazott – „Magyarország egy olyan hely lett, ahol egyesével vadásszák le a hőseinket.”


A napokban sajtóhír lett, hogy a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasol Buzás-Hábel Géza ellen. Az ügy különösen felháborító módon zajlik: a Magyar Nemzet előbb értesült az állítólagos döntésről, mint maga az érintett és az ügyvédje, akik csak a sajtóból tudták meg, hogy eljárás folyik ellene.


Az Amnesty International Magyarország és több civil szervezet nyilatkozatban tiltakozott a történtek ellen, és feljelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a bűnügyi adatok kiszivárogtatása miatt. A közlemény szerint ez politikailag motivált ügy, amelynek célja, hogy megfélemlítsék azokat, akik ki mernek állni a gyülekezési szabadságért és az emberi jogokért.


A civilek emlékeztetnek: Buzás-Hábel Géza elismerést és hálát érdemel, amiért megszervezte minden idők legnagyobb Pécs Pride-ját – az egyetlen vidéki Pride-felvonulást Magyarországon. A rendezvényt a rendőrség korábban engedélyezte, de a gyülekezési törvény fideszes módosítása után hirtelen betiltották. Ennek ellenére a szervezők idén is kiálltak a szabadság mellett, és Pécs újra megtelt bátor emberekkel, akik nem félnek a hatalomtól.


Most viszont Gézát próbálják elhallgattatni. Az eljárás példátlan gyorsasággal zajlik: mindössze egy hónappal a Pécs Pride után már vádemelési javaslat született – miközben a jogvédők szerint más ügyekben átlagosan 352 nap telik el a vádemelésig. Ez is azt mutatja, hogy politikai megrendelésre folyik az eljárás.


👉 Ezért indult országos aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy a rendőrség vonja vissza a vádemelési kérelmet, és hogy ne kriminalizálják azokat, akik békésen kiállnak az emberi méltóság mellett.

A kezdeményezéshez már több ezren csatlakoztak, civil szervezetek, közéleti személyiségek és magánemberek egyaránt. A petíció célja, hogy a hatóságok lássák: Buzás-Hábel Géza nincs egyedül.


A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy írják alá a petíciót és osszák meg, mert a csend most a hatalom oldalán áll. „Ha nem állunk ki egymásért, senki sem fog kiállni értünk sem” – fogalmaz Perintfalvi Rita.


Drága Géza, ölelünk.

A szabadságért, a szeretetért, a méltóságért.

Add tovább. 💖

(Perintfalvi Rita Facebook bejegyzése nyomán)


Oszd meg érzékenyítő plakátjainkat, cikkeinket és nyerj!

Gyűlöletellenes kampányunkhoz egyszerűen csatlakozhatsz. Töltsd le érzékenyítő plakátjainkat, oszd meg a közösségi média felületeiden, releváns csoportokban, majd küldd el nekünk a megosztást igazoló linket (linkeket) vagy képernyőfotót (-fotókat) az identitasmagazin@gmail.com mailcímre. Részvételed segít abban, hogy minél többen megismerjék az ügyet, megosztásod hozzájárul egy mindenki számára elérhető befogadóbb, elfogadóbb közösség kialakításához. Buzdíts másokat is a kampányhoz történő csatlakozásra. Fődíj egy balatoni exkluzív utazás.


ree

Állítsuk meg a homofóbiát! – Érzékenyítő kiadványok és tartalmak terjesztése vidéki LMBTQ közösségek és aktivisták bevonásával

ree
ree

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page