Meleg apukák is tüntetnek a Kossuth téren
- Jakab István
- 4 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás
Múlt vasárnap megtelt a Kossuth tér tüntetőkkel. Az átláthatóság elleni törvény elleni demonstráción nemcsak szivárványemberek, hanem szivárványcsaládok is részt vettek.

Pirkadat előtt a legnagyobb a sötétség – figyelmeztetett a Szivárványcsaládokért Alapítvány munkatársa
Múlt kedden nyújtotta be Halász János fideszes országgyűlési képviselő a Fidesz „A közéleti átláthatóságról” szóló törvényjavaslatát. Ennek értelmében jegyzékbe vehetik a külföldről, vagy akár az Európai Unió által támogatott szervezeteket, ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. Ez azt is jelenti, hogy a listázott szervezetek magánszervezetektől sem fogadhatnának el egyszerű adományokat, és nem gyűjthetnének 1%-os felajánlást.
A tüntetésen a Család az család kampány és a Szivárványcsaládokért Alapítvány munkatársai is részt vettek, derül ki Pál Márton közösségi bejegyzéséből. Pál Márton bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „ameddig a Harcosok klubja megalakult, mi eljöttünk a játszótérre. Aztán a gyerekekkel, bár csak 25 percre, de kijöttünk tüntetni is. Ne maradj otthon, mert már tényleg nincsen hova hátrálni. Ki tudja, meddig lehet még. A világ egyre dermesztőbb, de most kell, hogy erőnk legyen. Ne feledjétek: pirkadat előtt a legnagyobb a sötétség!”
A tüntetésen beszédet mondott mások mellett Osváth Zsolt is. Osváth szerint a független újságírás életet menthet, majd azt is hozzátette a meleg influenszer, hogy valójában ők a Harcosok Klubja. A jelenlévők örültek ennek, majd mindenkit arra kért Osváth Zsolt, hogy emlékezzen vissza, miről is szól valójában a Harcosok klubja film.
Comments