Márton Joci szerint nincs szabadság addig, amíg mindenki nem szabad

Nem a Pride szervezőinek hibája, hogy a magyar ellenzéki közeg semmit nem ért a szövetséges szerepből – fogalmaz Márton Joci aktivista egy szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében. Szerinte aggasztó, hogy a Pride betiltása elleni tüntetések súlypontja eltolódott, és egyre inkább saját narratívát kezdett építeni, háttérbe szorítva az eredeti sérelmet: az LMBTQ+ közösség elleni konkrét jogfosztást.

A tiltakozások szinte kizárólag a gyülekezési jog eltörlésének általános veszélyére koncentrálnak, miközben annak közvetlen elszenvedőiről alig esik szó – Fotó: Népszava

Márton Joci nem vitatja el senkitől, hogy féltse az általános gyülekezési szabadságát, de felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg ez az alapjog kizárólag az LMBTQ+ közösségtől lett megvonva

A tiltakozások szinte kizárólag a gyülekezési jog eltörlésének általános veszélyére koncentrálnak, miközben annak közvetlen elszenvedőiről alig esik szó. Szerinte nem lehet úgy tenni, mintha a jogsérelem mindenkit egyformán érintene, amikor a tiltás csak egyetlen társadalmi csoportot sújt. Sőt, mint írja, az LMBTQ+ közösség korábbi jogfosztásai – mint a könyvek fóliázása, vagy az iskolai és médiabeli témaszabályozás – sem terjedtek ki más csoportokra. Ezek a lépések célzottan ezt a kisebbséget érintették.

Szerinte most van itt az ideje, hogy kilépjünk a szűken értelmezett identitáspolitikából, és belássuk: a Pride betiltása az egész társadalom szabadságára veszélyt jelent. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a magyar társadalom politikailag nem elég érett ahhoz, hogy képes legyen egyszerre kiállni egy kiszolgáltatott csoport mellett és saját maga mellett, anélkül, hogy közben elnyomná azokat, akik éppen az aktuális áldozatok. Márpedig ebben az esetben az LMBTQ+ emberekről van szó, akiknek ténylegesen és célzottan vették el a gyülekezés jogát.

Nem a Pride szervezőin múlik, hogy az ellenzéki közeg csak akkor mozgósítható, ha a teljes kontroll és a narratívaformálás is az ő kezében van. Az ügy kisajátításának iskolapéldája volt a hídfoglalás, ahol Puzsér Róbert beszédében már az elején világossá tette: ez nem a Pride-ról szól, hanem az általános gyülekezési szabadságról. Odáig ment, hogy kijelentette: nincs erkölcsi alapja azoknak felszólalni a Pride betiltása ellen, akik nem teszik meg ugyanezt például a Kitörés Napja felvonulás kapcsán. Ez az álláspont teljes mértékben eltolja a fókuszt az áldozatokról, és relativizálja a sérelmet – sőt, egy mondatban említi az LMBTQ+ közösséget neonáci csoportokkal, ami elfogadhatatlan.

Márton Joci ironikusan megjegyzi: nem emlékszik olyan történelmi eseményre, amikor egy „szélsőséges queer rezsim” döntötte volna romba az országot, vagy százezrek haláláért lett volna felelős. Szerinte egyszerűen nem lehet egy szélsőjobbról érkező identitáspolitikai probléma kapcsán úgy reagálni, hogy teljesen mellőzzük annak valódi természetét. A huszadik általános kormányellenes tüntetés nem fogja megoldani ezt az ügyet. Ráadásul, ha elmosódik a konkrét sérelem, akkor tompul annak sürgőssége és igazságtalansága is. Ezzel pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy a kormány ismét „kimozogja” az ügyet, hiszen nem lehet érdemben reagálni egy olyan követelésre, amely elvont és nehezen körülhatárolható.

A Pride melletti határozott kiállás viszont üzenetértékű lenne: azt mutatná, hogy ez az ország nem tűri el, ha egy kisebbségi csoportot megfosztanak az alapvető jogaitól. És ha őket nem lehet elnyomni, akkor mást sem. Ez azt is jelentené, hogy a mindenkire érvényes gyülekezési szabadság még inkább védelmet élvez.

A demokratikus jogok sérelme valóban mindenkit érint. De ha ennek kapcsán a figyelem elfordul a konkrét, jelenleg leginkább sérülő csoporttól, akkor pont azokat hagyjuk magukra, akiknek a nevében az egész megmozdulás elindult. Márton Joci végül két kérdéssel zárja bejegyzését. Tudsz úgy mellénk állni, hogy azt mondod: nincs szabadság addig, amíg mindenki nem szabad? Tudsz úgy kiállni az általános gyülekezési szabadságjogokért, hogy nem teszel bennünket zárójelbe?