1/1
  • Talabos Dávidné Lukács Nikolett

Melegek a vészkorszakban és a szépirodalomban

A szakmai felkészültség, az irodalmi szövegek iránti jó logikai érzék, a jó gondolat és ötlet önbizalmat ad; ha tetszik vagy szeretik, amit csinálok, az bátorít – vallja magáról Hörcher Eszter Éva művészettörténész.


Hermaphroditusz nő-férfi szobor


Érdekel, hogy mi rejlik valójában a szépirodalom pusztán szórakoztató jellege mögött

Hörcher Eszter Éva művészettörténész, jelenleg holokauszt kutatással foglalkozik, ami mellett irodalomtudománnyal és irodalomtörténettel is foglalkozik. Ebben az évben a Debrecen Pride meghívására ad elő az LMBT Történeti Hónap alkalmából. Témája az Orlando megjelenése az irodalomban.

Milyen hatások érték iskolaévei alatt, amik ma is irányadók ön számára?

Otthon nagyon sok könyvünk van. Sokat böngésztem a művészeti könyveket, kötetet a szürrealizmusról, nagymamáméknál a Botticelli-albumot, amelyből „gyakoroltam” a művek nézegetése mentén, milyen alakzat, elem hogyan helyezkedik el a képen, milyen a színhasználat, a magam szintjén akkor, és emiatt inkább a vizuális irányt részesítettem előnyben, és kezdett a művészettörténet érdekelni. Indultam hetedik osztályban versenyen, helyezést értem el.


Mikor döntötte el, hogy esztétikával és művészettörténettel szeretne foglalkozni?

Már általános iskola hetedik, nyolcadik osztályában nagyon szerettem a művészettörténetet, művészettörténeti kapcsolódásokat, amelyeket a rajzóra keretein belül mondott a tanár. Interaktív órák voltak az utolsó évben, hozzá lehetett szólni, és szerettem az elemző-gondolatkifejtő megoldásokat. Alsó tagozatban az osztállyal alkalmanként elmentünk a Magyar Nemzeti Galériába. Itt múzeumpedagógiai órák voltak, akkor láttam élőben a hatalmas faszobrokat, festményeket a falakon, és megmaradt bennem a folyosók ódon illata. Akkor ez is nagyon különleges élmény volt. Ma is szívesen járok képzőművészeti kiállításokra, főleg ha külön meghívót is kapok. Művészettörténeti előadást eddig kettőt sikerült tartanom, egyet egy erdélyi konferencián, egyet pedig egy külföldi kongresszuson. Utána inkább már az irodalomra koncentráltam jobban.


Gimnáziumban rajz-művészettörténet tagozatos lettem, és az egyetemen a művészettörténet-esztétika szakpárt választottam, mert ahová jelentkeztem, ott nem indult önállóan művészettörténet szak, de így sokkal jobban jártam, noha nehezebb volt párhuzamosan két szakot elvégezni, de mégis nagyobb hasznát veszem ma a szakmai életemben az esztétikának, filozófiának, ez nagyban segíti az irodalmi vonalat.


Az esztétika azért remek, mert rendkívül erősen, mélyen kiegészíti a művészettörténeti oldalt, és az irodalmit is. Amikor először volt rá lehetőség az egyetemen, hogy még diákként írjunk recenziót, szívesen, és lelkesen megírtam, akkor még némi korrektúrás segítséggel, tökéletesítéssel, de meg is jelent, 2006-ban egy jó irodalmi folyóiratban. Innentől elindult az irodalmi vonal. Kicsit kakukktojásnak számítok (kivételnek, aki erősíti a szabályt), mert szinte mindenki, aki esztétika-művészettörténet pályán, szakon indult, művészettörténeti vonalon mélyedt el a szakmában, művészettörténészként praktizál. Én is művészettörténész is lettem, mindkét diplomámat megszereztem. Nekem azonban az esztétika révén az irodalommal sikerül foglalkoznom, és örülök, hálás vagyok, hogy ebben jó vagyok, sikeres, elismerik a munkámat, ügyes tudok benne lenni.


Melyik a kedvenc művészettörténeti irányzata?

Ha tudok mégis művészettörténettel foglalkozni, amit ma sem utasítok el, és eleinte próbáltam ezt a vonalat is felszínen tartani, akkor a 20. századi, a két világháború közötti magyar művészetet mondanám. Ez nagyon érdekelt, Ámos Imre 1939 és 1944 közötti munkásságából írtam meg a szakdolgozatomat. Ez kapcsolódik a holokauszthoz is, nem is kevés szállal, hiszen ő maga is áldozat lett, ha minden igaz, Ohrdrufban, 1945 elején lelte halálát, de ez nem biztos, pontosabb kutatást igényelne, mint nagyon sok minden.


Lesz most egy képzőművészeti bemutató, néhány alkotást elemzünk, mutatunk be a HDKE-ben, néhány kolléganővel, művek körülményeit, keletkezését magyarázzuk majd, és a képek kontextusát, hogyan illeszkedik bele kifejezetten a holokauszt világába. Jó ötlet ez. Gondoltam rá én is korábban, hogy a Gyűjteményünkben fellelhető grafikákról lehetne egyszer előadást tartani, ehhez hasonlóan, bemutatni a művek keletkezéstörténetét, a készítő személyét, a képek tartalmát, lényegét, ikonográfiáját, mondanivalóját, a készítő eszközeit, lehetőségeit, egyáltalán hogyan volt módja megalkotni az adott grafikát.


2015 szeptemberétől a HDKE áldozati névkutatással foglalkozó csoportjának munkatársa. Mesélne erről a munkájáról? Beszélne érdekes projektekről?

A névkutatás önmagában nem tartozik a szakmai életemhez, nem vagyok történész, de mindig meg lehet találni benne azokat a kapcsolódási pontokat, mélyebb összefüggéseken alapuló kutatásokat, amelyekkel az ember szívesen foglalkozik. Néha tárlatot is vezetek, és most elkészült egy, a zsinagóga épületét, belsőépítészeti megoldásait és a hozzá kapcsolódó hitéletet bemutató kiállításunk. A művészeti és építészeti vonatkozású anyag kikutatásában működtem közre. Más megnyilvánulásra is van mód, volt már alkalmam kortárs szerzőkkel beszélgetnem a regényeikben megjelenő holokauszt témája kapcsán. Legutóbb pedig részt vettem abban a holokauszt nem-zsidó áldozatairól szóló beszélgetésben, amelyre meghívtam Takács Judit szociológust is. Azért, mert az ő egyik remek cikkének végén láttam az általa felhasznált irodalmak között, hogy létezik a melegek listázásának egy konkrét dokumentuma, levéltári jelzettel, amely kutatási engedéllyel hozzáférhető ma is a Honvédelmi Levéltárban.


Mikor és miért kezdett el a vészkorszakban listázott melegekkel foglalkozni?

Amikor ezt a cikket megnéztem, felmerült bennem, hogy érdemes lenne a levéltárból kikérni és átnézni ezt a listát. A romák és a Jehova-tanúk holokausztjával is többen foglalkoznak, a homoszexuálisok helyzetével nem nagyon. Arra gondoltam, érdemes lenne ezt a témát is kutatni. Nem nagy a kutatási köre még Európában sem, nem követtem mostanában a legfrissebb aktualitásokat, kevesebben vannak azok a történész kutatók, akik a melegek, a homoszexuálisok deportálásával, táborban tartózkodásuk kondíciójával, meggyilkolásuk számarányaival foglalkoznak.


A budapesti férfiak névsorát, amelyet a kezemben tartottam annak idején, 1942-ben gépelték le, illetve tettek hozzá kézzel írt adatokat utólag. Körülbelül 900 név szerepel a listán. Szerencsés a magyarországi helyzet talán azért, mert ennek a 900 embernek a deportálására és munkaszolgálatra hívása végül nem történt meg. Én úgy vélem, ha a magyar államvezetésnek több ideje jutott volna rá, és a nem szép szóval kifejezett „zsidótlanítási” folyamatot úgymond sikeresen végrehajtják, fordítottak volna energiát a többi csoport, akár társadalmi akár etnikai csoport összegyűjtésére, listázására, majd szervezett deportálására is. Talán sor került volna a mindenkori listákon szereplő személyek komolyabb és intenzívebb összegyűjtésére, de ez csak hipotézis, ha arra gondolok, hogy Adolf Eichmannal mennyire szoros és szorgalmas együttműködést alakított ki a Belügyminisztérium az 1944 tavaszára időzített zsidóság deportálása ügyében. Bár, lehet, hogy a zsidóság nagyobb szabású csoportnak számított, mindenkori prioritást kapott a szó negatív értelmében, és lehet, hogy más, fontosabb stratégiákra kellett volna figyelmet fordítania az államvezetésnek. Nem tudni. A felszabadulás szerencsére mindezt megakadályozta.


A kutatásnak azonban egy másik érdekessége, hogy a homoszexuálisok listázása fennállt még 1945 után Magyarországon is, és az üldöztetésük hivatalos kivezetésére fokozatosan került sor Európa országaiban. Nálunk, Magyarországon 1961-ben hozták a döntést, hogy többé nem törvényellenes az azonos nemű egyének közötti szexuális kapcsolat, amely gyakorlatilag kifejezetten a férfiak közötti kapcsolatra vonatkozott. Az első tiltó törvényeket már az 1896-os hazai BTK-ban is lehet olvasni. Az 1944-ben ismét aktuálissá tett 175-ös paragrafushoz hasonlóan, amelyet a Harmadik Birodalom vezetett be. Magyarországon, 1944-ben ilyen típusú, homoszexuálisok üldöztetésére vonatkozó törvény nem alakult, a listázásnál, a korábbi bűnügyi aktákban fellelhető névsorok alapján is összeállított regiszterek jelenléte mellett ennél több nem történt. Munkaszolgálatra, deportálásra tehát a homoszexuálisok esetében nem került sor. Magyarországon, akit munkaszolgálatra hívtak, vagy deportálására sor került, az legtöbb esetben az illető zsidó mivolta, és nem a homoszexualitása miatt valósult meg.


Érdekes összefüggést mutat, hogy a homoszexuálisnak minősített egyéneket a nácik kényszerített orvosi, pszichiátriai vizsgálatoknak, durva kezeléseknek, folyamatnak vetettek alá. Az árja gondolkodás és családalapítás ideológiájával ellentétet képeztek a Himmler által is deviánsnak minősülő egyének. Himmler a melegek elleni kampányban, a bad tölz-i beszédében illusztrálta a hallgatóinak, hogy a homoszexuális személyeket a Harmadik Birodalomból el kell távolítani.


Sokan az érintettek közül névházasságot kötöttek, hogy bizonyítsák „megváltozásukat”. Házasságot kötött személyeket találtam a vizsgált 1942-es listán is. A hatóság a házasságkötés után a pár heteroszexuális kapcsolatát elismerte, békén hagyták őket, és a további hivatalos ügyintézésben is javukra vált ez a frigy, többek között a későbbi letelepedés intézése során.

Érdekes, hogy ezt a vonalat is a szociológiai tanulmányokkal, cikkekkel, kutatásokkal összefüggésben találtam meg, utána kezdtem rákeresni a történeti összefüggésekre már történelmi vonalon. A szociológiához, társadalomtörténeti úthoz, a genderhez, a társadalomkutatáshoz tartozik a homoszexuálisok helyzetének felgöngyölítése, és ezzel párhuzamosan a történészek által végzett kutatási területhez. A történeti irány inkább a hadügyi, stratégiai, honvédelmi ügyekkel, gyakorlattal foglalkozik, általános deportálással, munkaszolgálattal kapcsolatos kérdésekkel, ami a holokauszttal is összefüggő területeket érinti, századok, csoportok, táborlisták, településlisták magába foglalásával, általában a zsidóság helyzetével. Ha nem-zsidó áldozatokról van szó, a vallási felekezetekhez, politikai foglyokhoz vagy etnikai kisebbségekhez kötődik a kutatás. Kifejezetten a homoszexuálisok helyzetét nem nagyon érintette még belföldi kutatás.


Milyenek a jelenlegi kutatási eredmények, miket tudhatunk meg belőlük?

A neveket elérhető, online adatbázisokban vizsgáltam meg, valamint azt is, hogy milyen egyéb adatok lehetnek az illetőkről. A kutatás egyik érdekessége, hogy 1945 utáni összefüggéseket is magában foglal. Az International Tracing Service, amely egy németországi holokauszt kutató központ, oldalán található adatbázisban több olyan személyt is megtaláltam, akikhez az International Refugee Organization által kibocsátott letelepedési vagy emigrációs kérelem kapcsolható. Ezek a személyek legtöbbször a nyilas rezsim elől menekülve, politikai okokra hivatkozva kérvényezték a letelepedést, vagy akár a kontinens elhagyását.

Többen pedig a vizsgált személyek közül munkaszolgálatban voltak.


Az 1942-ben keletkezett vizsgált listán lévő személyek közül néhányukat deportálták, őket a keresésben azonosíthatóan, konkrét táborok regisztrációjánál, például fogolykartonokon lehetett fellelni, személyi adataik ismeretében. Többeket pedig Budapest Főváros Levéltárának büntetőügyi kartonjai között lehetett megtalálni, az anya neve, születési év, vagy lakcím alapján – vélhetően – a listán szereplő személlyel lehetett azonosítani.

Sok személyről azonban nincs adat. Egyelőre a magam kutatása itt stagnál, előbbre nem jutottam, mert más feladatok is vannak, de szívesen folytatom majd, ha lehet. Esetleg az újabb, munkaszolgálatosokkal kapcsolatos levéltári kutatás, amelyet tervezek, előhoz még újabb összefüggéseket, újabb adatokat a meglévő, a listánkon szereplő személyekhez, és akkor össze tudom ismét kötni a melegek listáját az aktuális kutatással.


Schmied Zoltán: veletek vagyok, és a család az család

Minden a melegségről: Szivárványon innen és túl


Szépirodalommal is foglalkozik, az irodalomtudományokon belül az irodalmi karakterek társadalmi és szociális helyzetét vizsgálja. Az idei LMBT Történeti Hónapon az Orlando-t vizsgálja. Miért érdekesek az Orlando-figurák? Hogyan jelennek meg az irodalomban?

Igen, érdekel a kortárs magyar szépirodalomban megjelenő ember helyzete, sorshelyzete, egzisztenciális helyzete, életminősége, és ennek alakulása, alakíthatósága, ami a saját akaraton, vagy a külső determináns jegyeken múlik. Érdekel a kiválasztott művekben a társadalmi problémákra való figyelemfelhívás megalkotása. Azaz, mi rejlik valójában a szépirodalom pusztán szórakoztató jellege mögött. Hogyan olvassuk valójában egy könyv sorait.

Orlando is érdekel egy ideje, mint egyéniség, irodalmi karakter, és az emberi szépség egyik legadekvátabb megtestesítője. Mindez nem a fent említett körnek a részét képezi, de foglalkoztat az Androgün megjelenése a művészetekben, irodalomban. A test vizuális megjelenítése, annak a természeti csodának a vizsgálata, hogyan lehet egy emberi test egyszerre férfias és nőies, és ezt a szépséget hogyan jelenítik meg az irodalomban.


Platóntól (a harmadik nem megjelenésétől) vagy Ovidius Átváltozások című művében megjelenő említésektől egészen Virginia Woolfig, konkrét vagy átfogó képet lehet kapni arról, milyen is ez az Orlando. Mit takar a kettőssége, hogyan néz ki, milyen biológiai jegyei vannak, milyen a helye és helyzete az aktuális társadalmi körökben, ahol él, ahol létezik. Szerintem, az androgün test szép (filozófiai értelemben, ízlés szerint és általában véve, ahogy van, első benyomásként tapasztalva a látványát). Gondoljunk Gian Lorenzo Bernini alvó Hermaphrodituszára, vagy megannyi más névtelen nő-férfi szoborra, gyönyörű, sudár alakokra. Egyszerűen szép. És miért? Mert én magam, nőként ebben a gyönyörű nőies testben mégis a férfit vagyok képes meglátni. A kettőt együtt. Egyszerre kétféle és egyféle sem. Mint az angyalok csoda szép, ábrázolt, megtestesített valója.


Ha kiemeljük Virginia Woolf Orlandóját, érdekes az időbeliség kérdése is. Orlando megébred, és tulajdonképpen a világ legtermészetesebb módján férfi testéből és individuumából egyszerre női testben és női identitással kel fel, mégis ugyanaz marad. Woolf hangsúlyozza Orlando testének szépségét. A kettősséget fenntartja akkor is, amikor a karakter kifejezetten férfiként vagy nőként jelenik meg. Tudni kell, hogy Virginia Woolf Orlando. A Biography címmel írta meg a művet. Victoria Sackville-Westhez fűződő mély érzéseit próbálta egy csodálatos vallomásban, a szakirodalom szerint a világ leghosszabb szerelmes levelében kifejezni. Mindketten férjes asszonyok voltak.


Woolfnál Orlando alakja időtlen, mégis rendelkezik biológiai korral. Szabad egyéniség, a korokban, korszakokban egyik napról a másikra halad, nincsenek társadalmi kötöttségei. A természethez, időhöz és szerelemhez fűződő kötelékeiben találja meg a legbiztosabb pontokat. Ruhái elrejtik, Woolf mégis ábrázolja, mennyire szép, amikor nincs elfedve a teste gazdagabbnál gazdagabb anyagból készült ruhadarabokkal, ám ez a feltárás nem teljes, általában csak testrészeket, részleteket dicsér Woolf.


A másik érdekesség az, hogy ha Orlando-ra nem kifejezetten testi kettősségében gondolunk, akkor lelki vagy pszichikai kettősségben kell rá gondolnunk. Ilyen például a Shakespeare által megformált lírai én, aki néhány Szonettben férfihez és nőhöz is irányítja, címezi a sorait, melynek az angol nyelvben van jelentősége. Ugyanakkor, ennek ismeretében érdekes, hogy ha vers a Te-hez szól, az valójában kit takarhat.


Shakespeare-nél is megjelenik egy Orlando az Ahogy tetszik című darabban. Rosalinda, a lány, aki beleszeret az ifjúba, pásztorfiúnak öltözik, és a Ganymedes nevét veszi fel. Orlando éppen neki beszéli el a szerelmét, nem ismeri fel Rosalindát, aki megtanította neki, hogyan udvaroljon úgy mintha a szíve hölgye lenne. Phoebe nevű karakter közben mivel férfinak véli, beleszeret Ganymedesbe, azaz Rosalindába. Végül Rosalinda leleplezi magat. Orlandoval mindketten kölcsönös szeretetet éreznek a másik iránt, Orlando szerelme szeretetté alakul, Rosalinda kilép a hagyományos szerepéből, miközben férfias, új szerepében áll elő – írja a szakirodalom. Mindez szerzői játék eredménye, Phoebe nem Rosalindát szereti, hanem egy férfit, Rosalinda pedig nőként okítja Orlandot és nem Ganymedes-ként. Mégis, a másik olvasat szerint Phoebe Rosalindához, Ganymedes pedig Orlandohoz köthető.


Mik a tervei a kutatásokban, egyéb munkái vonatkozásában?

Az egzisztencializmus, a léthelyzet kutatása továbbra is érdekel, ez a téma felszínen marad, de természetesen mindig adódik sok érdekesség, amelyből az ember választ, ami érdekli, aminek szívesen utánajár. Folyamatosan kutatom azt a vonalat is, amely a szövegben megjelenő társadalomkritikai jegyeket rejti. Hogyan ábrázolja a szerző az emberek helyzetét, és ebben milyen társadalmi háttér, kontextus rejlik. Például, amikor egy szerző hajléktalanokat, homoszexuálisokat, szegényebb embereket, külföldre munkát vállalni utazókat, színesbőrűeket ábrázol. Elbeszéli hogyan látja őket, amit lát, az micsoda, hogyan illeszkedik bele a társadalmi rendszerbe vagy éppen az előítéletek vagy különböző fóbiák halmazába.


Megfogalmazza, hogyan reagálnak ezekre az emberekre, jelenségekre a társadalom tagjai, és tükröt tart az olvasó elé is, és az egész társadalmi egység elé, melyben benne élünk. Ezért fontos a recepcióval való foglalkozás is, mert a szerző és olvasó kölcsönhatása a szöveg felépítettségének, értelmezésének és értelmezhetőségének is a függvénye. Ahogyan a szerző ír, a „megfelelő” olvasó a „megfelelő” módon fogja, tudja interpretálni a szöveget.


Hörcher Eszter Éva előadása február 27-én szombaton 17 órakor kezdődik.


Támogass minket egy megosztással!

További Queer cikkeinket itt olvashatod

Kiemelt cikkeink:

Head 3