„Nem hajlunk meg a félelem előtt” – Gyanúsítottként hallgatják ki a Pécs Pride szervezőjét
- Jakab István

- 12 perccel ezelőtt
- 2 perc olvasás
Október 28-án gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség Buzás-Hábel Gézát, a Pécs Pride főszervezőjét és a Diverse Youth Network igazgatóját – derül ki az Amnesty International Magyarország által közzétett felhívásból.

Október 28-án demonstráció lesz Buzás-Hábel Géza mellett a pécsi rendőrkapitányság előtt – Fotó: Identitás magazin
Az emberi jogi szervezet szerint felháborító, hogy egy békés emberi jogi rendezvény szervezőjét büntetőeljárással fenyegetik, és demonstrációt szerveznek a pécsi rendőrkapitányság elé a kihallgatás napján
„Nem félek, és nyíltan vállalom, hogy én szerveztem meg a rendezvényt. Úgy érzem, ezzel nem követtem el semmiféle bűncselekményt: csupán egy alapvető jogommal éltem – a szabad gyülekezés jogával, mint európai állampolgár” – mondta lapunknak Buzás-Hábel Géza, a Diverse Youth Network igazgatója.
A szervezőt október 10-én idézték be az ügyfélkapun keresztül, bűncselekmény elkövetésével „megalapozottan gyanúsítható személyként”. A gyanúsítás tárgyát az idézés nem részletezte. Géza szerint az eljárás összefügghet azzal, hogy dr. Gaudi-Nagy Tamás szélsőjobboldali ügyvéd és Varga Tamás, a Mi Hazánk Mozgalom pécsi politikusa korábban feljelentést tettek a Pride megrendezése miatt.
„A rendőrségen megerősítették, hogy az ügy a Pécs Pride-hoz kapcsolódik, de további információt nem kaptam” – tette hozzá.
A V. Pécs Pride október 4-én rekordrészvétellel zajlott, békésen, rendőri biztosítás mellett. A rendezvényt kísérő egyhetes emberi jogi fesztivál a társadalmi sokszínűség, a nemzetiségi és LMBTQ+ közösségek láthatóságát helyezte középpontba.
A fesztivál szlogenje — „Nem hajlunk meg a félelem előtt!” — most szimbolikusan is új értelmet kapott.
„Nem tudom, mire számíthatok. Nincs kialakult bírói gyakorlat, és míg Karácsony Gergely közszereplő, én civil vagyok – ez azt a veszélyt hordozza, hogy rajtam próbálnak majd példát statuálni” – mondja Buzás-Hábel, aki hozzátette: „Igen, számítok rá, hogy rabosítanak.”
Az Amnesty International szerint az ügy túlmutat egyetlen személyen:
„Ez nem csupán Buzás-Hábel Géza ügye, hanem mindenkié, aki kiáll a szabadság és az egyenlőség mellett. Az emberi jogokat nem lehet kriminalizálni” – írják a demonstráció felhívásában.
A szervezet október 28-án, a pécsi Vargha Damján utcai rendőrkapitányság elé hirdetett békés demonstrációt „az emberi jogok és a szabad gyülekezés védelmében”. Az eseményt nemcsak az Amnesty International Magyarország, hanem a Magyar Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság és az Emberség Erejével Alapítvány is közösen szervezi. A négy civil szervezet közös célja, hogy kiálljanak Buzás-Hábel Géza és minden olyan aktivista mellett, akit az emberi jogok védelme miatt ér jogi vagy politikai támadás.




























Hozzászólások