top of page
Keresés

Pikáns OnlyFans-tartalmak miatt függesztettek fel egy brit vadvizi evezőst

A brit kenuversenyző, Kurts Adams Rozentals szerint az OnlyFans közösségi média platform használata – mellyel karrierje finanszírozására próbált pénzt gyűjteni – vezetett ahhoz, hogy eltiltották az edzésektől és versenyzéstől számol be a BBC-re hivatkozva a Reuters.


A sportolót még áprilisban függesztették fel a pikáns tartalmak miatt – Rozentals vadvízi szlalom versenyszámban indul, és a Paddle UK olimpiai reménységeket támogató "World Class Programme" programjának tagja – Fotó: Paddle UK
A sportolót még áprilisban függesztették fel a pikáns tartalmak miatt – Rozentals vadvízi szlalom versenyszámban indul, és a Paddle UK olimpiai reménységeket támogató "World Class Programme" programjának tagja – Fotó: Paddle UK

A Paddle UK közleményében nem részletezte a vádakat, de megerősítette, hogy ideiglenes intézkedésről van szó, amely egy független vizsgálat eredményéig marad érvényben


A sportoló a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy az OnlyFans – egy előfizetéses rendszerű platform, ahol többek között felnőtt tartalmak is elérhetők – segítségével kezdett el „pikáns” anyagokat közzétenni.


„Olyan videókat posztoltam az Instagramra, amiket tudatosan készítettem provokatívra, hogy ezzel növeljem az átkattintásokat a pikáns OnlyFans-oldalamra – ez pedig az olimpiai álmaim megvalósítását finanszírozná,” mondta Rozentals.


A Paddle UK programján keresztül Rozentals évente 16 ezer font támogatást kap az edzéseire, de szerinte ez nem elegendő ahhoz, hogy teljes állásban sportolhasson. Most viszont arra kényszerül, hogy válasszon: folytatja-e sportkarrierjét, vagy továbbra is közösségi médiából próbál megélni.



„Ez életem legnehezebb döntése,” mondta Rozentals, aki januárban hozta létre OnlyFans-fiókját. „Tavaly télen jöttem rá, miért is kezdtem bele ebbe az egészbe – évek óta küzdök, túlélésre játszva éltem, anyám heti 90 órát dolgozik, behajtók jöttek az ajtónkhoz. Olyan utat keresek, ahol már nem kell küzdenünk, anyám élvezheti az életét, és én is mindent beleadhatok ebbe a sportba. Mert amikor azon kell aggódnod, hogyan fizeted ki a lakbért, miközben a rajtvonalon állsz – hát, az nem sokat segít a jó teljesítményhez.”


A Paddle UK közleménye szerint az ideiglenes intézkedés nem fegyelmi eljárás, hanem egy „semleges lépés”, amely minden érintett védelmét szolgálja. „Ezt az intézkedést a vizsgálat integritásának megőrzése és a többi sportoló, alkalmazott és önkéntes védelme érdekében hoztuk meg – tekintettel a vádak jellegére” – állt a nyilatkozatban.

Comments


Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.

Head
fffffffffff

bottom of page