top of page
Keresés

Több tízezren tüntettek Budapesten a kormányzati gyűlöletkampányok ellen


Az elmúlt 12 évben nemcsak a szexuális kisebbségek elleni uszítás járt csúcsra, miközben a hatalom újabb és újabb határokat lépett át. A gyülöletkeltés ellen tüntettek vasárnap a Hősök terén.


ree

2022-ben a transzneműek kerültek célkeresztbe – Fotó: Lengeyel Tamás Facebook oldala

Lengyel Tamás szerint a kormányzati gyülöletkeltés közösségeket rombol le, megbetegít, és szétszakítja a nemzetet


A 2022-es választások idején még gyűlöletkeltő népszavazást is tartottak – eredménytelenül –, ám mindenhol, minden szinten a transzneműek kerültek akkor célkeresztbe.


A gyűlöletkampányok ellen tüntettek vasárnap a Hősök terén. A rendezvény egyik szervezője, Lengyel Tamás hangsúlyozta: „A kormányzati gyűlöletkeltés közösségeket rombol le, megbetegít, és szétszakítja a nemzetet. Magyarország csak akkor lehet erős, ha nem ellenségekből, hanem társakból áll. Csak akkor lehet otthon, ha nem a félelem, hanem a szeretet lakja be. Elég volt az uszításból, elég volt a hergelésből, elég volt a gyűlöletkeltésből. Beszélgessünk, mosolyogjunk egymásra, és segítsünk egymáson. Békét, empátiát, új Magyarországot” – fogalmazott vastaps közepette a színész.


A tüntetés este hat órakor kezdődött. A színpadon többek között Gryllus Dorka, Földes Eszter és Váradi Gergely szavalták el József Attila Levegő című versét, majd Bródy János elénekelte Marianna-árok című dalát. A tér teljesen megtelt, a több tízezres tömeg a kormányzati gyűlöletkampányok betiltásáért emelte fel a hangját.


„Tízmilliárdok mentek el az adóként befizetett pénzünkből a köztereink és a kapcsolataink szennyezésére, egy olyan országban, ahol hetente siklik ki egy vonat, és a betegeknek a kórházba maguknak kell vécépapírt vinniük” – mondta Rainer-Micsinyei Nóra színész, aki alternatív nemzeti konzultációs kérdésekkel is készült. „Egyetért-e azzal, hogy a kormány adóforintjainkat zebrákra, antilopokra és százmilliós táskákra költi, miközben a magyarok harmada a létminimum alatt él? Egyetért-e azzal, hogy másfél évvel a kegyelmi botrány után még mindig nem tudjuk, kinek a kérésére adott a volt köztársasági elnök kegyelmet egy pedofil bűnsegédnek?” – sorolta, hozzátéve: „tízmilliárdok mentek el az adóként befizetett pénzünkből a köztereink és a kapcsolataink szennyezésére, egy olyan országban, ahol hetente kisiklik egy vonat, és a betegeknek maguknak kell vécépapírt vinniük a kórházakba.”


A Szabad közterekért és tiszta közbeszédért elnevezésű demonstrációt a Loupe Színházi Társulás szervezte. A társulat közleménye szerint azért hívták életre a megmozdulást, mert nem akarják elfogadni, hogy a mindennapokat megosztó üzenetek, félelemkeltés és indulatkampányok határozzák meg. (Népszava, Telex)

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page