TRANSZ A legtöbb transznemű ember szembesül valamilyen fajta negatív diszkriminációval élete során, de ennek nem kéne így lennie.
Még a transz közösségen belül is sok az előítélet.
Néhány egyszerű lépés, mellyel közösségünk egy befogadóbb hellyé válhat.
Sok transzneműnél a depresszió, szuicid gondolatok megjelenése és az öngyilkosság kockázata is növekszik.
Nem kell messzire mennünk, hogy találjunk olyan befolyásoló tényezőket, amelyek napi szinten éreztetik velünk, hogy mi „mások” vagyunk. Sem a jelenlegi jogrendszer, sem pedig a transz közösség általános társadalmi megítélése nem olyan, hogy könnyen lehessen boldogulni.
Boldogulni, mert pontosan ezt szeretnénk mindannyian, csak úgy tömegközlekedni, bevásárolni, ügyeket intézni, hogy mások nem tesznek fájdalmas megjegyzéseket, vagy tesznek fel személyesedő, piszkálódó kérdéseket. A fizikai bántalmazásról persze nem is beszélve. Sokunk fél nyilvános helyen önazonosan felöltözni, kifejezni magát, éppen azért, mert a társadalomban még mindig elfogadott dolog, egy amúgy is kisebbségben lévő jogfosztott csoportot megalázni, sőt, sokan ezt morálisan követendő példának vélik.
Sajnos ez a fajta kirekesztés nem csak az társadalom egészében figyelhető meg, hanem magán az LMBT+ közösségen belül is. Miután bizonyos országokban legalizálták az azonos neműek házasságát vagy bejegyzett élettársi vagyonközösségét, közös örökbefogadást, sok cisznemű nő és férfi, akik addig az LMBT+ közösség identitástudatával azonosultak, miután jogilag egyenlő vagy majdnem egyenlő helyzetbe kerültek, mint a cisznemű heteroszexuális párok, már nem állt érdekükben egy kisebbségi csoporttal azonosulni, vagy azok jogaiért harcolni, akik még nem kaptak jogegyenlőséget.
Ami viszont számomra még fájóbb, az az, hogy a transz közösségen belül is sok az előítélet.