Antoni Rita
3 perc olvasás

Frissítve: 2021. nov. 18.

Sajnos Budapesten és a vidéki nagyvárosokon túlra nem igazán jutnak el a jó példák, és hiányoznak vagy bénítják a közösségszervező erőket
Beszélgetőpartnerem egy jóképű, 39 éves meleg férfi, akivel egy társkereső alkalmazáson futottam össze. Barátjával együtt keresnek partnert egy Veszprém megyei kistelepülésen. Figyelmemet egy különös kiírás keltette fel: „Nem akarunk buzinak látszani, és zavarna ha te mellettünk igen”.
Mi most épp 20 éve vagyunk együtt és nem gondoljuk azt, hogy bujkálnánk, szeretnek bennünket a szomszédaink, és eddig senki sem kérdezte meg, hogy miért lakunk együtt. Ha megkérdeznék, megmondanánk nekik, hogy melegek vagyunk, de mi sem kérdezzük meg a falu lakóit arról, hogy kivel bújnak ágyba. A mi boldogságunkhoz nem kell szivárványzászló. Mivel lennénk boldogabbak, ha a hátunkra írnánk, hogy melegek vagyunk?
Voltak és vannak olyan ismerőseink, akiknél a fő szempont az volt, hogy hogyan öltözzenek fel úgy, hogy minél feltűnőbben látszódjon szexuális orientációjuk. Bennünket ez irritál, mert mi nem ezért találkozunk másokkal, és nem ezért megyünk utcára. Olyan emberekkel szeretnénk megismerkedni, akiken nem látszik, hogy melegek, és nem dicsekszenek ezzel, mert minket irritál a magamutogatás és a feltűnési viszketegség.
Egy transznemű az teljesen más. Ők nők külsőleg és belsőleg, amit egyértelműen ki is fejeznek. Szerintem egy férfi meg legyen férfi. Az a férfi, aki külsőleg férfi, de viselkedésében nő, és erre rájátszik, az számomra nem szimpatikus, és ellenérzéseket vált ki belőlem.
Ez sem feltétlenül igaz minden helyzetben. A rájátszás az, ami inkább zavar. Kényszeresen próbálni mutatni azt, ami egyébként is nyilvánvaló. A feminitás megjelenése egy férfiban egy bizonyos szintig és bizonyos helyzetekben még izgató is lehet.
Csak miattuk jártunk meleg bárokba. Csodálom a tehetséges travikat, de itt hangsúlyozom, hogy a tehetségeseket.
Megéljük a melegségünket, illetve igyekszünk ezt megtenni, de ezt nem kifelé tesszük, hanem befelé, mert ez a mi intim részünk. Nem vagyok büszke arra, ami vagyok, de természetes számomra. Ölelkezni bárhol ölelkezem, csókolózni meg nem vágyom nyilvánosan, mert tele vagyok gátlásokkal. A befelé pedig azt jelenti, hogy ez magánügy, nem pedig azt, hogy nem élem meg, amire vágyom.
Beszélgetésünk óta a srácok változtattak kiírásukon, és eltűnt a homofób szöveg. Ám jogosan merül föl a kérdés, hogy hogyan védekezhetünk a kormányzati homofób retorikával szemben úgy, hogy közben mi magunk se váljunk áldozatokká, és ne kezdjük el magunkat és másokat gyűlölni és kirekeszteni, miközben ezzel kapcsolatban csak negatív üzeneteket kapunk a médiából. A helyzeten az sem segít, ha a Parlamentben homofób felszólalások hangzanak el. A minap például a Budapest Pride szólította fel a Jobbik elnökét, Jakab Pétert, hogy hagyja el a buzi és a szexuális erőszakot relativizáló vicceket. A homofóbia, különösen a meleg férfiak ellen irányuló homofóbia alapja az a sztereotípia, hogy azok a férfiak akik férfiakat szeretnek, nőiesek, vagy legalább kevésbé férfiasak, mint azok a férfiak, akik nőket szeretnek. Így nekik is kijár ugyanaz a lenézés, amivel a macsó társadalom a nőket illeti meg. Ennek a sztereotipizálásnak borzasztóan sok káros hatása van, ugyanis egy egész életre megüzeni minden férfinak, hogy mindent meg kell tenniük az ellen, hogy nőiesnek lássák őket, hiszen akkor a társadalom úgy fog bánni velük, ahogy a nőkkel és a meleg férfiakkal. 😒😒
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások