A következő cikket az Attitude magazin szerzője, és egykori főszerkesztője Matt Cain írta arról, hogy hogyan változtatta meg az életét Madonna.
Madonna életét végigkísérik a melegek
Gyakran homofób interjúkat is bevállalt, hogy megvédje a melegeket
Madonna egy radikális popikon, aki számos ember életét megváltoztatta, beleértve az enyémet is
Az 1980-as években nőttem fel, Boltonban (Egyesült Királyság, Anglia, Manchestertől 16 km-re), amikor senki sem volt hajlandó pozitívan nyilatkozni a melegekről.
A médiában betegséget hordozó szexuális elkövetőként említettek meg bennünket, akiket nem szabad gyermekek közelébe engedni, mert nem megbízhatók. Mielőtt Madonna megjelent volna, nem léteztek meleg példaképek.
Akkor szereztem először tudomást Madonnaról, amikor 1984-ben megjelent a „Like a Virign” című dala, amelynek köszönhetően úgy éreztem, hogy rólam énekel.
Tizenegy évesen kezdtem rájönni, hogy meleg vagyok, miután 1986-ban megjelent Madonna „True Blue” című albuma, és akkoriban szexuálisan törvényszegőnek minősültem.
Ráadásul miután az „Open Your Heart” videójában Madonna egy sztriptíztáncost alakít, egy olyan helyszínen és olyan közönség előtt, amelyben egy leszbikus drag king, és két meleg matróz gyengéden összeölelkeznek, nemcsak élveztem Madonna munkásságát, hanem spirituális vezetővé vált a szememben.
Az emberek elfelejtik, hogy Madonna milyen jelentős szerepet töltött be a meleg kultúra széles körben való elterjedésében.
Ő maga nem meleg, de mindezek ellenére az elejétől kezdve nyíltan beszélt arról, hogy a meleg emberek az élete részét képezik, mint Christopher Flynn, aki a mentora és tánctanára is volt egyben; vagy Keith Haring és Herb Ritts művészek és fotósok, de akár a „Bed With Madonna” című filmben szereplő meleg táncosokról is büszkén nyilatkozott.
El sem hiszitek, milyen érzés volt szemtanúja lenni Madonna munkájának, miközben az iskolában könyörtelenül csúfoltak a nemiségemmel kapcsolatban. Ez akkoriban volt, amikor George Michael, Freddie Mercury és a Pet Shop Boys nem mertek megjelenni.
A mai online világnak köszönhetően könnyebb melegnek lenni, és megtudni, hogy nem vagy egyedül a világban.
Azonban az 1980-as években, csak a saját burkodban létezhettél, ráadásul ekkor jelent meg az AIDS.
A „Like a Prayer” című album Madonna kézírásának másolatával jelent meg, amelyben azt írta, hogy a szexuális orientáltságtól függetlenül minden AIDS-szel diagnosztizált ember tiszteletet és együttérzést érdemel.
Óriási hatással volt rám, hogy Madonna minden őt ért – főleg tv interjúk alatti - támadás ellenére, és annak ellenére, hogy felelőtlennek tartották, amiért támogatta a meleg kultúrát, ő mégis vállalta a homofób interjúkat, és akár egy kölykeit védő nőstényoroszlán, könyörtelenül válaszolt a kérdésekre, és támadásokra.
Még Madonna előtt úgy éreztem, hogy minden meleg szimbólum tragikus figurává vált. Mindazok ellenére, hogy Madonna jelentős tragédiákat élt át – hiszen 5 éves volt, amikor elveszítette az édesanyját – sosem mutatta a törékenységét.
Bármerre is jártam a világban, és függetlenül attól, hogy mivel foglalkoztam, mindig éreztem, hogy Madonna velem van.
Írtam egy regényt is, amelyben Madonnáról is írtam, és noha a regényben sok minden másképpen van, mint a saját életemben, de amikor a regényem főszereplője, Charlie elmegy Madonna első angliai koncertjére 1987-ben, az mégis önéletrajzi része a könyvnek.
Emlékszem, ahogyan áhítattal néztem a példaképemet, aki méltóságot mutatott, és kiállt önmagáért.
Amikor elkezdtem nyilvánosan is beszélni a könyvemről, el sem tudom mondani, mennyi olyan jellegű üzenetet kaptam, amelyben az emberek ismerik a történetet, és Madonna szerepét benne.
Amikor a könyvem filmjogait árultuk - (amely végül egy 6 számjegyű összegért kelt el – a potenciális vevők azt mondták, hogy a megállapodás feltétele Madonna beleegyezésének biztosítása.
Ettől természetesen nagyon ideges lettem, de aztán az irodája igent mondott, amitől érthetően ujjongtam.
Amikor az emberek az 1980-as évek popikonjaira gondolnak, általában Prince, Whitney, Michael Jackson jut az eszükbe.
Gyakran megfeledkeznek Madonnáról, ráadásul kigúnyolják nemcsak azért, mert szexuálisan magabiztos nő, hanem azért is, mert idős kora ellenére még mindig dolgozik.
Én azonban imádom, hogy Madonna sosem akart nosztalgia művésszé válni, és azt is, ahogyan az elmúlt években egyre inkább politikai téren is szókimondóvá vált.
Felbecsülhetetlen számú ember életében jelentett érzelmi támogatást Madonna zenéje, így boldog vagyok, hogy még mindig velünk van, azóta is kifejezi önmagát, és a saját feltételei szerint.
Ha nem tette volna mindezt, amikor még fiatalabb voltam, akkor nem vagyok biztos abban, hogy most itt tartanék, és nem lennék az, aki most vagyok.
