top of page
  • Szerző képeJAKI

Bizonyos testrészekről nem érdemes megfeledkezni!

Frissítve: 2021. aug. 10.

Azt nem tudom, hogy a forró nyár után lesz-e forró ősz, de az biztos, hogy még néhány napig a napvédelemre érdemes odafigyelni!


Maradhat a kánikula


Dr. Tamási Béla bőrgyógyászt a napvédelem rejtelmeiről kérdeztük

A fényvédelmet a mindennapi arc- és bőrápolási rutinba érdemes beépíteni. Amíg például ebédidőben kiszaladunk a munkahelyünkről, addig is süt a nap, csak erre senki nem gondol. Pedig az UV sugárzás nem csak bőrrákot okozhat, hanem a bőrt is öregíti. Ezért főleg nyári időszakban mindenképp javasolt olyan arcbőrre használt kozmetikumot alkalmazni, amiben van fényvédő.


Milyen szabályokat érdemes betartani napozás során?

11 és 13 óra között ne napozzunk, mert ilyenkor a legerősebb az UV sugárzás. Naptejet általában 2-3 óránként újból fel kell vinni a bőrre, hogy megfelelő hatást fejtsen ki, sőt fürdés után is, különösen, ha törülközővel letöröljük magunkat. Ha mindenképp a napon kell lennünk, akkor viseljünk kalapot vagy sapkát, és valamilyen sűrű szövésű ruhadarabot az extra védelemért.


Vízparton és világos homokos parton az UV sugárzás visszaverődik és szétszóródik, ez nagyon felerősíti a hatását, ugyanez igaz az eget vékonyan takaró felhőkre is, itt a felhők szórják szét a sugárzást. Ilyenkor megfelelő UV szűrős napszemüveg sem árt, illetve az ajkakról se feledkezzünk meg.

Illetve még van néhány testtáj, amikről el szoktak feledkezni, ha fényvédelemről van szó. Ez a kopaszodó fejtető, fülcsúcs, és nudistáknál a fütykös.


Mi a különbség a naptej és a napolaj között? Melyiket érdemes választani?

Itt szokott lenni némi félreértés. Régen a napolajat kimondottan a barnítás megkönnyítésére fejlesztették ki. Általában nagyon alacsony a faktorszámuk (hogy ne gátolják túlságosan az UV barnító hatását), sőt, olyan anyagok is lehetnek bennük, amik kimondottan fókuszálják a káros sugárzást a bőrre.


Más az olaj formátumú fényvédő: itt egyszerűen az UV-sugárzás ellen védő anyagok olajban vannak oldva. Valaki ezt jobban szereti, mert pl. száraz a bőre, vagy nem hagyja a bőrön a fényvédőkre jellemző fehéres páncélt, amit sokan nem szeretnek.


A naptej pedig az, amit a legtöbben ismernek: itt a fényvédők egy lotion vagy krém vivőanyagban vannak belekeverve.


Az anyajegyeket, szemölcsöket érdemes-e külön védeni a napozáskor?

Az anyajegyeket egyenként nem érdemes eltakarni, ugyanakkor például friss műtéti sebbel ne napozzunk, mert csúnyán fog gyógyulni. Valamint van néhány növény, zöldség és gyógyszer, ami fényérzékenységet okoz, ha a bőrrel érintkezik, illetve ha szedjük a gyógyszert és napozunk is. Utóbbira példa a legtöbb nem szteroid gyulladáscsökkentő (Pl. Cataflam), a Doxycyclin, HIV-gyógyszerek közül a Sustiva.


Mikor kell orvoshoz fordulni, ha megtörténik a baj?

Ha esetleg hólyagos égést szenvedtünk, vagy azt vesszük észre, hogy a napfénynek kitett bőrfelületeken erős bőrpír fejlődik ki (anélkül, hogy a leégéshez szükséges ideig vagy mértékig napoztunk volna), vagy általánosságban azt vesszük észre, hogy egy anyajegyünk színe vagy mérete (napozástól függetlenül) hirtelen megváltozik, mindenképp menjünk el bőrgyógyászhoz.



Egy megosztással támogathatsz minket


<