• macskamedve

Metrón talált csecsemőt fogadott örökbe egy meleg pár

Frissítve: ápr 13

Megható történet következik arról, hogyan lett két meleg apukája egy New York-i kisfiúnak.


Kevin most húszéves, matematikát és számítástechnikát tanul a főiskolán, és több mint 180 centis magasságával mindkét apukáját lekörözte


„Amilyen elképzelhetetlennek tűnt 20 évvel ezelőtt, hogy szülőkké váljunk, most ugyanúgy nem tudnánk elképzelni az életet család nélkül” 🏳️‍🌈 🏳️‍🌈 🏳️‍🌈🏳️‍🌈 🏳️‍🌈 🏳️‍🌈🏳️‍🌈

Kétezer augusztus 28-án este 8 órakor, az akkor 34 éves Danny Stewart épp leszállt a metróról Manhattenben, a 14. utcánál. Párja, a 32 éves Pete Mercurio, drámaíró és web-dizájner, már várta a vacsorával.


A két férfi három éve ismerte egymást, és valamivel korábban Danny odaköltözött Pete-hez és lakótársához. Most éppen késésben volt, úgyhogy sietett, de észrevett valamit a földön a fal mellett. Elsőre játékbabának nézte, és nem is értette, miért hagyta ott egy gyerek a játékot.


Továbbment, aztán visszanézve észrevette, hogy a csomagból kilógó lábacskák mozognak. Visszarohant és fölvette. Egy meztelen kisfiú volt pulóverbe csavarva, a köldökzsinór egy része még megvolt, tehát nemrég születhetett, legfeljebb egy napja. Csendben volt, de élénken figyelt.



– Felnézett, megsimogattam a fejét és egy kicsit nyöszörgött. Teljesen irreálisnak tűnt az egész helyzet, próbáltam felhívni az arra járók figyelmét, de nem sikerült. Egyetlen nő figyelt fel rám, de ő meg nem beszélt angolul, így nem tudtam elmagyarázni neki, mit akarok. Lehet, hogy őrültnek nézett – meséli Danny.


Ekkoriban még kevés embernek volt mobiltelefonja, Dannynek sem volt. Nem merte felvenni a gyereket, hátha megsérült. Ezért elszaladt egy telefonfülkéhez, és felhívta a rendőrséget. Elmondta nekik, hogy talált egy csecsemőt, megadta a pontos helyet, azután visszarohant a babához és várt.


– Valószínűleg csak pár perc volt, de nekem úgy tűnt, mintha megállt volna az idő. Azt gondoltam, hogy telefonbetyárnak tartanak, nem hisznek nekem, valaki másnak is kellene hívnia a rendőrséget. Ekkor jutott eszembe Pete. – Visszarohant a telefonhoz, felhívta Pete-et, elmondta neki, mi történt és megkérte, hogy hívja fel a rendőrséget.


Pete emlékszik, hogy felállt a szőr a hátán, ahogy Danny beszámolóját hallgatta. – Danny nem viccelődik ilyesmivel, nem mondaná, ha nem lenne igaz. – Kirohant a lakásból, le a metróállomásra, és épp akkor ért oda, amikor a rendőrök elvitték a kisfiút egy kórházba, hogy megvizsgálják.


– Emlékszem, amikor elment a rendőrautó, Dannyhez fordultam és azt mondtam: „Tudod, ennek a babának az élete bizonyos értelemben örökre összekapcsolódott a tiéddel.” „Hogy érted?” – kérdezte Danny. „Hát a gyereknek előbb-utóbb elmesélik, hogy találták meg, és kicsoda. Talán ki is deríthetjük, hova került, és minden évben küldhetünk neki szülinapi ajándékot ezen a napon.”

Másnap az összes újság tele volt a történettel. Danny-vel interjú készült a tévében, és jó szamaritánusként ünnepelték. Az is kiderült, hogy a baba latino származású, Danny azonban nem tudott többet kideríteni, bár még a kórházba is bement érdeklődni. Kétezer decemberében azonban beidézték a családügyi bíróságra, hogy elmondja, hogyan találta meg a babát. Miután megtette a tanúvallomását, a bírónő megkérdezte, maradna-e a tárgyalás végéig. A rendőr vallomása után a bírónő ismét Dannyhez fordult:


– Mr. Stewart, szeretné ön örökbe fogadni ezt a csecsemőt?

Dannynek leesett az álla, ahogy mindenki másnak is.

– Igen, de azt hiszem, ez nem ilyen egyszerű – válaszolta. A bírónő elmosolyodott:

– Pedig néha igen.


Danny és Pete barátai már korábban pedzegették, hogy a pár igazán hazavihette volna a talált csecsemőt, de szociális munkásként Danny tudta, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mint kiderült azonban, a bírónő pont egy kísérleti projektben dolgozott, amelyben talált csecsemőket helyeztek el nevelőszülőknél, így megvoltak a megfelelő kapcsolatai. Danny korábban nem gondolkozott örökbefogadásban, de ezzel a kisfiúval kapcsolatban úgy érezte, valami kötelék van köztük.


– Nem is lehetőségnek éltem meg, hanem ajándéknak, és hogy lehetne egy ilyen ajándékot visszautasítani?

A tárgyalás szünetében Danny felhívta Pete-et és elmondta, mi történt. Pete rögtön nemet mondott az ötletre. A következő hét heves viták jegyében zajlott.


– Nem akartam, hogy megváltozzon az életem. Nekem minden jó volt úgy, ahogy volt – magyarázta Pete. – Nem volt pénzünk, nem volt elég helyünk, még mindig velünk lakott a lakótársam is. És kicsit dühös is voltam, hogy Danny igent mondott, mielőtt megbeszélte volna velem a dolgot.



Majdnem szétmentek emiatt: Pete egy ponton azt mondta, hogy Dannynek fontosabb a gyerek, mint a kapcsolatuk. Danny viszont mindenképpen családot szeretett volna, és közölte: ha Pete erre nem hajlandó, egyedülálló szülőként fogja felnevelni a kisfiút. Végül sikerült meggyőznie Pete-et, hogy látogassák meg a gyereket a nevelőszülőknél, ahol elhelyezték. Ott Danny a karjába vette a kisbabát és megkérdezte: – Emlékszel rám? – Azután Pete fogta meg, és hirtelen melegséget érzett belülről.


– A baba erősen a markába szorította az ujjamat – emlékszik vissza. – Felnézett rám, én is néztem őt, és mintha az ujjamon megnyomott volna egy gombot, amivel megnyitotta az utat a szívem és az agyam között, és megmutatta, hogy akár lehetnék én az egyik apukája.


Ezután már gyorsan elindult az örökbefogadási folyamat. A gyámügyesek azt mondták, még hónapokba telhet, mire hozzájuk kerül a gyerek. Amikor azonban december 20-án bementek a bíróságra, hogy bejelentsék örökbefogadási szándékukat, ugyanaz a bírónő elnökölt. A naptárára nézett és megkérdezte:

– Szeretnék, hogy az ünnepekre önöknél legyen?


– Mindketten rábólintottunk, de magamban azt gondoltam, mégis melyik ünnepekre? Remélem, nem karácsonyra gondolt, mert az mindjárt itt van – meséli Pete.

De igen, karácsonyra gondolt. Rögtön utasította is a gyámügyeseket, oldják meg, hogy a pár két nap múlva elhozhassa a babát a nevelőszülőktől.


Hazaérkezve Pete felhívta a családját, akik már korábban teljes mértékben támogatták örökbefogadási terveit. Mikor bejelentette, hogy a babát Kevinnek fogják hívni, édesanyja sírva fakadt. Pete halva született bátyjának adták ugyanis ezt a nevet, így ez most olyan volt, mintha halott kisfia térne vissza unokaként az életébe.


Két napjuk volt felkészülni a baba érkezésére, Pete családja bevásárolt a szükséges holmikból, a két srác pedig tökélyre fejlesztette a gyorsolvasást, hogy átrágják magukat egy csomó csecsemőgondozási szakkönyvön. Azután december 22-én pénteken elmentek a kis srácért a nevelőszülőkhöz, és természetesen metróval vitték haza. – Közben havazni kezdett, amitől még varázslatosabb lett az egész – emlékszik Danny.


Az eredeti terv az volt, hogy Kevin csak a karácsonyt tölti a meleg párnál, azután visszatér a nevelőszülőkhöz. De Danny és Pete megkérték, hogy náluk maradhasson, és december 27-én felhívták őket a jó hírrel: addig is náluk lehet a baba, míg az örökbefogadást véglegesítik. Ezt a véglegesítést némileg hátráltatta a szeptember 11-i merénylet, ugyanis a manhattani családügyi bíróság a World Trade Center közelében működött. Így hivatalosan csak 2002. decemberében váltak Kevin szüleivé.


A kis család hamar összeszokott. Kevin imádta a könyveket: minden este mesét olvastak, vagy énekeltek neki. Kedvence az a képeskönyv volt, amit Pete készített neki arról, hogyan találták meg a metróban. Minden este fel kellett olvasni neki, néha naponta többször is. Néha rajtakapták, hogy egyedül lapozgatja, és mondja hozzá a szöveget, amit már fejből tudott. Pete szerint azonban majdnem másfél évig nem jött rá, hogy ez az ő saját története. Amikor azonban rájött, borzasztó büszke lett, és még az iskolába is bevitte a könyvet megmutatni.


Arra is kíváncsi volt, kik lehetnek a vér szerinti szülei. – Néha az utcán vagy az étteremben rámutatott egy-egy emberre, hogy „annak a néninek ugyanolyan színű a bőre, mint nekem.” De ezen nem stresszeltünk túlzottan, és aztán el is múlt. Annyira nem foglalkoztatta.



Aztán 2011-ben Kevin tízéves volt, amikor egy nap iskolába menet „Pete papa” egy fontos kérdésben kérte ki a véleményét. Ugyanis New York állam ebben az évben legalizálta az azonos neműek házasságát, és bár Danny és Pete már házasoknak érezték magukat, felmerült bennük, hogy hivatalossá tegyék a kapcsolatukat. Kevinnek nagyon tetszett az ötlet, és megkérdezte:

– A bírók is összeadhatnak embereket, ugye?


Zseniális ötlet volt. Pete rögtön emailt küldött a manhattani családügyi bíróságra Cooper bírónőnek, aki annak idején az örökbefogadást is intézte, hogy összeadná-e őt és Dannyt. Két órán belül megkapták a választ: ezer örömmel. Amikor előtte álltak a ceremónián, Dannyt elöntötték az érzések.


– Ennek az embernek köszönhetjük, hogy egy család vagyunk, és most a házasságunkat is. Minden összeért.


Kevin most húszéves, matematikát és számítástechnikát tanul a főiskolán. Több mint 180 centi magas, mindkét apukáját lekörözte termetével. Több maratont lefutott, kilenctől tizennégy éves koráig a Nemzeti Táncintézetben táncolt, és magától tanult meg zongorázni és gitározni. Pete szerint, ha Kevin meg akar tanulni valamit, akkor fogja magát és megtanulja. Csendes fiú, nem mutatja ki az érzelmeit, de jó megfigyelő és jó vezető, és nagyon vicces is tud lenni. A család szeret nemzeti parkokban kirándulni, kajakozni, és ugyanannak a baseball-csapatnak szurkolnak: a New York Mets-nek.


A ma már 52 éves Pete azt mondja: amilyen elképzelhetetlennek tűnt 20 évvel ezelőtt, hogy szülőkké váljanak, most ugyanúgy nem tudja elképzelni az életét család nélkül. – Nem tudtam, hogy létezik a világon ilyen mély szeretet, mielőtt a fiunk belépett az életembe – mondta.


Egy megosztással támogathatsz minket!


Három meleg apa és egy bébi

Egy meleg apa dilemmái


Queer rovatunk további cikkei

1/12

Head 3