• Jakab István

A HIV-kezelőorvos, akinek gyűjtést rendeztek betegei

HIV/AIDS Történetünk egy munkáját feladó HIV-kezelőorvosról szól, akinek maradásáért betegei gyűjtést rendeztek.


A HIV-kezelőorvosok munkája sem könnyű


Szerencsére ma már a modern gyógyszereknek köszönhetően jelentősen visszaesett az AIDS okozta halálozások száma Magyarországon

A doktornő a 80-as évek végén kapcsolódott be a a HIV-fertőzötteket ellátó osztály munkájába a László Kórházban, egy olyan időszakban, amikor a betegeket az ÁNTSZ-szel szemben is védeni kellett. Nem csoda, hogy a HIV-vel élők megbíztak és ragaszkodtak kórházi kezelőorvosaikhoz. Az orvos és beteg között nagyon mély kapcsolat alakult ki, szinte mindig.


Akkortájt az ÁNTSZ szovjet mintára működött, legalábbis a fertőzőbetegségek felkutatását illetően. Egy szalmonellás megbetegedésre például úgy tekintettek, mintha az az ördögtől való dolog lenne, és ha egy tanárnőről mondjuk kiderült, hogy szalmonellafertőzött, akkor egy egész iskola tudta róla, hogy fosik az illető pedagógus, noha ez az ember magánügye lett volna.


Magánügy. Képzeljük csak el, hogyan álltak hozzá az egykori járványügyi szervek a HIV-fertőzöttekhez. Egyáltalán nem tekintették a HIV-fertőzést magánügynek. Sok-sok évbe telt elmagyarázni nekik, hogyha egy járványt meg akarnak állítani, annak nem az a módja, hogy üldözik a betegeket, hanem sokkal inkább szisztematikus felvilágosító munkára van szükség, a betegség démonizálása helyett.


A HIV-fertőzöttek megbíztak a László Kórházban dolgozó kezelőorvosaikban, mert se nevük, sem HIV-státuszuk nem került ki a kórház falain kívülre. Voltak olyan betegek is, akik nagyon sokáig megőrizhették anonimitásukat is, mert a bemondott neveket egész egyszerűen nem ellenőrizték orvosaik, amíg be nem vezették a TAJ-kártyát.


A rendszerbe bekerülő HIV-fertőzöttek 1986 és 1994 között halálra voltak ítélve, ugyanis még nem léteztek azok a modern és nagy hatékonyságú gyógyszerek, amelyekkel a betegek teljes életet élhettek volna, így kezelésük a HIV-vel kapcsolatos társfertőzések gyógyításából, valamint immunstátuszuk ellenőrzéséből állt, illetve léteztek már antivirális gyógyszerek, amelyekkel kezelni próbálták őket.


Ebben a helyzetben a HIV-fertőzöttekkel foglalkozó orvosok is igen nagy lelki megterhelésnek voltak kitéve, amelyre az egykori HIV-kezelőorvos így emlékszik vissza.


– Egy idő után nem bírtam, nem tudtam földolgozni azt a sok halálesetet. Éjszakákat nem aludtam, annyira a betegekkel voltam – pláne, ha gyerekek is voltak köztük. Egy idő után úgy éreztem, ez nem megy.


Az orvos 1995-ben határozott: elhagyja a László Kórházat és HIV-fertőzött betegeit. Úgy döntött, hogy az lesz a legjobb megoldás, ha a betegeknek nem mondja el mi áll valójában döntése hátterében. Hogy is mondhatta volna el? Kegyes hazugsághoz folyamodott, és azt mondta betegeinek, hogy kapott egy olyan állásajánlatot, aminek az elfogadása esetén az akkori fizetésének dupláját fogja keresni.


Évekkel korábban vetítette a Magyar Televízió az első szappanoperát, a Rabszolgasorsot, amelynek óriási hatása volt. A történet egy fehér rabszolgalányról szólt, akinek a felszabadítására a magyar nézők adománygyűjtésbe kezdtek.


Azt nem tudni, hogy a sorozat hatására-e, de a doktornő betegei is gyűjteni kezdtek, hogy előteremtsék azt az összeget, amivel maradásra tudnák bírni orvosukat.


– Valami szörnyű volt mikor ez kiderült, akkor elbőgtem magam. Ezt nem bírtam. Volt olyan 12 éves gyerek az én időszakom alatt, aki azt kérdezte tőlem már nagyon nagyon rossz állapotban „tessék megmondani doktornő, hogy meddig kell szenvedjek a halálért?” Egy épkézláb érző ember, hogy a francban tud erre válaszolni? Ez mondjuk egy hétre hazavágott akkor – emlékszik vissza az orvos.


A HIV-kezelőorvosok nagy lelki terhelésnek voltak kitéve 1996-ig a modern antiretrovirális gyógyszeres kezelés magyarországi bevezetéséig. Addig ugyanis mély kapcsolatba kerültek betegeikkel, kezdve azzal, hogy mit egyenek, hogyan éljék mindennapjaikat, mit csináljanak, ha alvásproblémáik vannak, gyakorlatilag az orvosoknak betegeik halálát is végig kellett asszisztálniuk, ami után csak annyit tehettek, hogy elmenjenek betegeik temetésére.


A doktornő nemcsak a HIV-fertőzöttek kezelésében vette ki a részét, de a PLUSS Egyesület elnökeként is jó ideig foglalkozott a HIV-vel élők helyzetével és állapotuk javításával. Az egyesület számára például lakást is szerzett, hogy a vidékről érkező HIV-pozitívoknak legyen hol aludniuk, ha a fővárosba jöttek kezelésre vagy kontroll vizsgálatra.


Szerencsére ma már a modern, nagy hatékonyságú gyógyszereknek köszönhetően jelentősen visszaesett az AIDS okozta halálozások száma Magyarországon. Azonban a HIV-járvány nem szűnt meg, és ha kevesen is, de minden évben halnak emberek AIDS-ben Magyarországon. Halálból pedig egy is sok.


Az egykori HIV-kezelőorvos Dr. Miskovits Eszter 1999-től főigazgató-helyettesként, majd 2003-tól főigazgatóként irányította az Országos Vérellátó Szolgálatot, 2013. december 30-ával pedig nyugdíjba vonult.