A szeretetet betiltani nem lehet – három szivárványcsalád története küzdelemről és elfogadásról

Hiába igyekszik a kormány nemzetidegen mételynek beállítani a melegeket és a transzneműeket, hazánkban a bő kétezer szűk értelemben vett szivárványcsaládon túl – ahol két azonos nemű szülő nevel egy vagy több gyereket – a legóvatosabb becslések alapján is több tízezres tömeget alkotnak azok a családok, amelyekben LMBTQ ember (gyerek, testvér, rokon) is van. Tekintsünk be három ilyen család életébe!

Elfogadás, szülői tanulás és bátorság – történetek családokról, ahol az LMBTQ-gyerekek nem problémát, hanem értéket jelentenek – Fotó: AI által generált

„A szeretetem soha nem volt kérdés. De idő kellett ahhoz, hogy megértsem: nem megváltoztatni kell a gyerekeimet, hanem mellettük állni.”

A legszerencsésebb az az eset, amikor az LMBTQ gyerek elfogadó vagy semleges hozzáállású közegbe érkezik. Ágnes háromgyerekes anyuka, a Szülők az LMBTQ emberekért csoport aktív tagja, továbbá élő könyvként önkénteskedik. Egy ciszhetero, egy meleg és egy transznemű gyereke van.

„Amikor Máté először coming out-olt, nem volt biztos benne, hogy meleg, csak azt érzékelte, hogy lehet, hogy nem a lányokhoz vonzódik – meséli. – Tizenhárom éves volt ekkor, és a vallomása váratlanul ért. Ez tizenöt éve történt, akkor más volt a közhangulat, és kevesebb volt az elérhető információ is. Nem voltam elutasító, de távol állt tőlem az egész téma, és nem ismertem hasonló cipőben járó szülőt. Az a része nem volt kérdés, hogy a szeretetem változatlan iránta. De egyrészt megijedtem, hogy később majd bánni fogják, másrészt foglalkoztatott a kérdés, hogy van-e valami szerepem abban, hogy a gyerekem más lett.”

„Emmett előbújása néhány éve transzneműként olyan szempontból eltérő megélés volt, hogy addigra több volt az elérhető információ, és ő már nagyon tájékozott volt. Ráadásul a testvére példájából tudhatta, hogy nem kell családi elutasítással számolnia. Végigkísértük a pubertás nehéz időszakán, majd támogattuk a tranzíció során. Láttuk, mennyi nehézségen megy keresztül – én nem hiszek abban, hogy ilyet bárki divatból, vagy propaganda, meggyőzés hatására magától választana.”

„Biztos, hogy nem véletlen, hogy a három gyerekemből kettő is az LMBTQ közösség tagja. Én abban hiszek, hogy van oka, hogy én vagyok az anyukájuk. Olyan gyerekeket kaptam, akiknek több elfogadásra van szükségük. Nem változtatnám meg őket. Sőt, vannak olyan pozitív tulajdonságaik, készségeik, amikre éppen a speciális helyzetük miatt tettek szert, például mélyebb az önismeretük, és bátrabban állnak ki magukért és másokért.”

Ágnes nem szeretné, ha más érintett szülők ugyanúgy a sötétben tapogatóznának, mint ő annak idején, ezért vesz részt a támogató csoport működtetésében. Ugyanakkor látja, hogy sajnos nem minden LMBTQ gyerek lel otthon nyitott szívre.

„Nekik azt üzenem, nem kell mindenáron, mindenkinek coming out-olni. Próbáljanak olyan embert keresni, akiről jóindulatot feltételeznek (rokon, barát, szomszéd, pedagógus) és apránként építsék a közegüket, hogy kivel lehetne még beszélgetni. Igyekezzenek az önbizalmukat megerősíteni – gyakran tapasztalom, hogy maguk az érintettek is szégyellik a melegségüket vagy transzneműségüket. Próbáljanak eljutni oda, hogy »én egy klassz ember vagyok úgy, ahogy vagyok, és hogy más mit tud ezzel kezdeni, az az ő dolga«.”

A kevés negatív élmény egyike az volt, hogy a körzeti iskolában a leendő osztályfőnök és az igazgató, noha azt írták, „nincs ezzel semmi problémájuk” nem voltak nyitottak egy rövid beszélgetésre arról, hogy ők egy szivárványcsalád. Így az anyukák, mivel nem tudhatták, hogyan kezelik majd a tanárok a többi gyerek előtt a helyzetet, nem merték oda beíratni a fiukat. Egy alapítványi iskolát választottak, ami plusz költséget jelent számukra. Ida szerint ez az utóbbi évek LMBTQ-ellenes törvényeivel is összefügghet.

A négygyermekes Nikoletta, volt férje családján keresztül került szélsőjobboldali közegbe, és 2006-ban ismert nemzeti radikálisok társaságában tüntetett a Pride ellen. „Gond nélkül azonosultam a »nagy magyar anya« szerepével, de 2014–15 körül elkezdtem azt érezni, hogy valami nincs rendjén. Kezdett a világképem megdőlni, ebből kifolyólag a férjemmel elváltunk.” Nikoletta ma már a szülői csoport aktív résztvevője. Egyáltalán nem csapásként éli meg, hanem leckének tekinti, sőt ajándéknak érzi, hogy több gyereke is az LMBTQ közösség tagja.

„Történetem egyik fő tanulsága – mondja –, hogy bármennyire hiszünk abban, hogy a kirekesztés mögött állhat jó szándék, ez nem igaz. Én annak idején azért álltam ki az LMBTQ-közösség ellen, mert valóban ártalmasnak tartottam a gyerekekre és úgy véltem, befolyásolhatja őket. Nem gondoltam bele ennek az emberi oldalába, és ez hiba volt.”

„A másik tanulság, hogy mindenki képes a nézőpontja megváltoztatására, ha kap hozzá egy löketet – de miért kellene ezt megvárni? Sajnálom, hogy csak a gyerekeim előbújása után tudtam megváltozni. Azóta az ő perspektívájukból is látom a világot, és kár volt ezt a sok szép dolgot hamarabb nem beengedni az életembe.”

Végül látogassunk el egy olyan családba is, amely tudatos döntés által lett szivárványcsalád: két leszbikus nő – nevezzük őket Ida és Dóri néven – a mai Magyarországon szánta el magát arra, hogy közösen gyereket vállal. Kisfiuk ma már általános iskolás.

„Először házi inszeminációval próbálkoztunk (ami itthon illegális) – ötgyermekes szomszédunk adott nekünk, felesége beleegyezésével, rendszeresen mintát, de sajnos nem jártunk sikerrel – meséli Ida. – Ezután egy nőgyógyászhoz jártam. Ismert donorral az inszemináció is illegális, de szájról szájra terjedő információk alapján ki lehet deríteni, hogy mely magánorvosok vállalják. Miután ez az út is kudarcot vallott, lombikkal próbálkoztunk, anonim donorral. Párommal nem kötöttünk bejegyzett élettársi kapcsolatot, mert akkor nem kérhettem volna lombikot. Nagyon megterhelő volt számomra a folyamat, és már épp eldöntöttük, hogy most már befejezzük, amikor az utolsó próbálkozásnál megfogant a fiunk.”

„Neki természetes, hogy két anyukája van, sőt nagyon büszke erre. Hároméves kora körül rendszeresen eldicsekedett ezzel a játszótéren, de legfeljebb csodálkozó reakciókat kapott a többi szülőtől. A gyerekek pedig egyáltalán nem akadnak fenn ezen, nekik ez olyan, mint hogy valakinek két testvére van. A környezetünk részéről nem tapasztaltunk ítélkezést, igaz, fővárosi, értelmiségi buborékban élünk.”

„A fiunk mindkettőnk vezetéknevét viseli, ezt az anyakönyvvezetőnél el tudtuk intézni, és a kormánypárti főispán is ellenjegyezte. Ez azonban inkább egy szimbolikus dolog, szülői jogokat nem jelent a párom számára. Ágnes, Nikolett és Ida egyaránt úgy gondolják, hogy az emberek többsége elfogadó. Az LMBTQ-ellenes propaganda hatására nem lett több homofób, „csak” azok bátrabbak lettek, akik korábban is azok voltak. De ahogy ezek az anyukák is bizonyítják, a szeretetet nem lehet betiltani.”

Állítsuk meg a homofóbiát! – Érzékenyítő kiadványok és tartalmak terjesztése vidéki LMBTQ közösségek és aktivisták bevonásával

Oszd meg érzékenyítő plakátjainkat, cikkeinket és nyerj!

Gyűlöletellenes kampányunkhoz egyszerűen csatlakozhatsz. Oszd meg fenti cikkünket közösségi média felületeiden, releváns csoportokban, majd küldd el nekünk a megosztást igazoló linket (linkeket) vagy képernyőfotót (-fotókat) az identitasmagazin@gmail.com mailcímre. Részvételed segít abban, hogy minél többen megismerjék az ügyet, megosztásod hozzájárul egy mindenki számára elérhető befogadóbb, elfogadóbb közösség kialakításához. Buzdíts másokat is a kampányhoz történő csatlakozásra. Fődíj egy balatoni exkluzív utazás.