Cikkfeltöltések

A feminizmus nem ellenség, hanem esély az egyenlőségre

„Ma már mindenki egyenlő”, „a feminizmus csak nyugati divat” – ha ezek közül bármelyiket hallottad, nem vagy egyedül, de ettől még nem igazak.

A feminizmus nem újkeletű „hiszti”, hanem hosszú múltra visszatekintő társadalmi mozgalom, amely a nemek közti egyenlőségért és – ma már – sokkal többről, az identitások sokszínűségének elfogadásáról is szól. Már a középkorban is voltak nők, akik túlléptek az akkori, rájuk szabott szerepeken: gondoljunk Jeanne d’Arc harcaira vagy Bingeni Szent Hildegárdra, aki filozófiát és zenét írt egy férfiközpontú világban. De valódi társadalmi mozgalommá a feminizmus a 18. századi francia forradalom idején vált, amikor Olympe de Gouges követelte: amit „emberi jogként” kérünk, az a nőkre is vonatkozzon.

És a háztartásban még mindig nem volt egyenlőség. Magyarországon a valódi feminista szerveződés csak a ’90-es évektől indulhatott újra – például a NANE megalakulásával.

A feminizmus történetét általában négy hullámban írják le. Az első a 19–20. század fordulóján a nők szavazati jogáért harcolt. Sokan a szüfrazsetteket ma is csak radikális akcióik miatt emlegetik, pedig békés tüntetések, petíciók, oktatási reformok is hozzátartoztak a mozgalomhoz. Magyarországon 1904-ben Schwimmer Rózsa és Glücklich Vilma alapították meg a Feministák Egyesületét – bőven megelőzve más országokat.

A második hullám a ’60-as években már a mindennapi elnyomás ellen szólt: a női munkavállalás, a házimunka, a nők elleni erőszak témái kerültek a középpontba. Egyesek egyenesen úgy gondolták, a heteró kapcsolatok eleve elnyomók, ezért „politikai leszbikusokká” váltak, és gyakran női kommunákban éltek. Női könyvkiadók, archívumok, zenei fesztiválok indultak.

A vasfüggöny mögött mindeközben a feminizmust a „már megvalósult egyenlőség” állami dogmája háttérbe szorította. A nők „elvileg” dolgozhattak, de a bérekben és a háztartásban még mindig nem volt egyenlőség.

A harmadik hullám már a sokféleséget helyezte előtérbe: nem minden nő él ugyanúgy, és nem ugyanazokat az elnyomásformákat tapasztalja. A fekete, leszbikus vagy transz nők tapasztalatai gyakran teljesen eltérnek a fehér, középosztálybeli nőkétől. A queerelmélet és a férfikutatások is innen erednek – abból a felismerésből, hogy a nemi szerepek mindenkit, még a férfiakat is szorongatnak. Erre az időszakra jellemző a szexualitás kérdésének vitatása is – például a butch–femme leszbikusok vagy a BDSM létjogosultsága kapcsán.

A negyedik hullám ma zajlik, és középpontjában a Kimberlé Crenshaw amerikai jogász által kidolgozott metszetszemlélet áll: hogy identitásaink – például női, meleg, roma, transz vagy fogyatékossággal élő – nem külön-külön, hanem együtt határozzák meg, mennyire vagyunk láthatóak vagy elnyomottak. Egy kerekesszékes leszbikus másként tapasztal elutasítást, mint egy ép, heteró nő – és ezekről a különbségekről is beszélni kell.

Napjaink egyik legmegosztóbb vitája a feminizmuson belül a transz nők helyzete. Sokan természetes szövetségesként tekintenek rájuk, mások – az úgynevezett TERF-ek (trans-exclusionary radical feminists, azaz transzellenes radikális feministák) – szerint nem tekinthetők „valódi nőknek”. Az ilyen viták is azt mutatják, hogy a feminizmus nem monolit, hanem sokféle hangból álló párbeszéd.

Egy dolog azonban világos: még mindig nincs egyenlőség. A nők és az LMBTQ-emberek továbbra is hátrányokat szenvednek, és amit elértünk, bármikor elveszíthetjük. A feminizmus célja nem a férfiak „eltörlése”, hanem egy olyan világ megteremtése, ahol mindenki – bármilyen nemű vagy identitású – biztonságban és szabadon élhet.

Béres-Deák Rita

12.

Az erőszak arcai

„Mesébe illő szerelemnek indult a kapcsolatunk Andival” – kezdi történetét a 26 éves Ági. „A tenyerén hordozott, elhalmozott figyelemmel, ajándékokkal. Már pár randi után 0-24-ben velem akart lenni, és egy hónap után követelte, hogy költözzek hozzá. Nem törődött vele, hogy ez a tempó nekem túl gyors. Végül beadtam a derekam, mert imponált, hogy ennyire odavan értem - akkor még így értelmeztem ezt a viselkedést. Egy idő után elkezdett megjegyzéseket tenni a barátaimra. Szűkszavú és flegma lett, ha találkoztam valamelyikükkel, azzal jött, hogy azt az időt együtt is tölthetnénk. Mivel azelőtt mindig lehengerlően kedves volt, ilyenkor nagyon megijedtem, így önként háttérbe szorítottam a barátaimat, akiktől végül eltávolodtam. Még a hobbimról is lemondtam.”

A szóbeli erőszakhoz tartozik a szidalmazás, hibáztatás, sértegetés, becsmérlés, gúnyolódás, továbbá a veréssel, megszégyenítéssel, gyilkossággal, öngyilkossággal stb. való fenyegetőzés.

A fizikai erőszak a verést, ütést, rúgást foglalja magában, de ide tartozik a fojtogatás, lökdösés, fegyverrel, késsel vagy egyéb veszélyes tárggyal való fenyegetés, illetve a bezárás vagy kizárás is. Minden olyan tett fizikai erőszaknak minősül, amely a sértett testi épségét vagy egészségét veszélyezteti, így az étel-, az alvás-, a gyógyszer- vagy a mosdóhasználat megvonása.

A szexuális erőszak nemcsak a kikényszerített aktust (nemi erőszakot) jelenti. Ide tartozik minden olyan szexuális jellegű tevékenység is, amelyhez az áldozat nem járult hozzá, vagy életkoránál, mentális állapotánál fogva nem volt képes beleegyezni. Például szándékos fájdalomokozás, nem kívánt formájú szex kikényszerítése, az aktus folytatása az áldozat kérése ellenére, a védekezés megtagadása, illetve az óvszer titokban történő eltávolítása. Ide tartozik még explicit tartalmú képek követelése, illetve az aktusról felvétel készítése, terjesztése a sértett tudta nélkül.

A gazdasági erőszak során az elkövető elveszi a sértett jövedelmét, és egyedül kontrollálja a háztartás kiadásait, figyelmen kívül hagyva a sértett szükségleteit. Előfordul, hogy nem engedi dolgozni a sértettet, vagy lebeszéli a karrierfejlődést lehetővé tevő képzésekről. Közös vállalkozás esetén ő irányítja a bevételeket. A közös megtakarításokat a sértett beleegyezése nélkül költi el, vagy a sértettet saját megtakarításaiból is kiforgatja.

A brit End the Fear szervezet szerint az LMBTQ emberek mintegy 25 százaléka éli át élete során a kapcsolati erőszak valamilyen formáját. A párkapcsolati erőszak két fő jellemzője az eszkalálódás (az erőszak fokozódása) és a ciklikusság (a megnyerő és a bántalmazó viselkedés váltogatása). Az erőszak minden ciklusban egyre súlyosabbá válhat, és különösen veszélyes az az időszak, amikor a sértett megpróbálja elhagyni az elkövetőt. Ilyenkor különösen fontos egy jól átgondolt biztonsági terv készítése.

Az erőszak láthatatlan sebeket hagy: ha bántalmazás áldozata vagy, kérj segítséget! Ingyenes NANE segélyvonal nőknek és gyerekeknek: +36 80 505 101. LMBTQ személyeknek a Háttér Lelkisegély hívható: 137-37 vagy +36 1 329 33 80.

„Onnantól viszont – folytatja Ági – becsmérelni kezdett, hogy szánalmas vagyok, nincs körülöttem senki, csak ő. A közös programok is elfogytak, ugyanakkor a házimunka egyedül rám maradt. Nem érdekelte, hogy fáradt vagyok, egyre csúnyább szavakkal illetett, és ha próbáltam megbeszélni vele a dolgokat, hibáztatott, vagy faképnél hagyott. Családi segítséggel el tudtam jönni tőle, de nagyon nehéz volt.”

Nemigen beszélünk erről, talán mert nem akarunk rossz fényt vetni a közösségre, a tekintetben, hogy a bántalmazás az LMBTQ kapcsolatokon belül is előfordul. A látencia, a nőiességhez kapcsolódó nemi sztereotípiák miatt a leszbikus kapcsolatokban a leggyakoribb. Az is kevésbé van jelen a köztudatban, hogy nem csak a verés tartozik a kapcsolati erőszak fogalmába, annak számos megjelenése van.

A legelterjedtebb a lelki erőszak, amelynek célja az önbecsülés rombolása, elsősorban ezt ismerhettük meg Ági példájából. Ehhez tartozik a manipuláció, a gázlángozás (a partner valóságérzékelésének, ítélőképességének kétségbevonása) és az esetek egy részében a félelemkeltő viselkedés is (pl. üvöltözés, csapkodás, törést-zúzás). Az elkövető korlátozza, elszigeteli, számon kéri, zsarolja a sértettet.

LMBTQ kapcsolatokban a bántalmazó fél emellett azzal is fenyegetőzhet, hogy a sértett irányultságát vagy identitását nyilvánosságra hozza.

Antoni Rita

13.

Egy transznemű sportoló küzdelme az elfogadásért

Az olasz transznemű sportoló, Valentina Petrillo paralimpiai részvételét több kritika is érte, J.K. Rowling például „nyíltan büszke csalónak” nevezte. Mindezek ellenére a sportoló a The Times-nak adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy az olimpiai faluban sokan támogatták, és ez igazán jóleső élmény volt számára.

„Ezek voltak életem legszebb pillanatai. Mindenki nagyon kedves volt hozzám” – mesélte a sportoló, miközben utolsó versenynapja után elhagyta a párizsi olimpiai falut, majd kissé elérzékenyülve hozzátette: „mint tudjuk, odahaza nem mindig van ez így.” A támadások ellenére Valentina Petrillo optimista. A hazájában korábban zaklatásoknak kitett sportoló számított rá, hogy negatív reakciókkal is találkozik majd.

Szerinte a sport világában tapasztalható transzfóbia a félelmekről szól, és míg J.K. Rowling a női vécék használata miatt aggódik, valójában az író nem tud semmit a transzneműekről. Valentina Petrillo reagált azokra a vádakra is, hogy a transznemű sportolók tönkre akarnák tenni a női sportot, és hogy a férfiak nőként versenyeznének a győzelem érdekében. Szerinte mindezek az állítások a transzfóbiáról szólnak.

Az utóbbi években a transznemű sportolókkal kapcsolatos diskurzus széles körű figyelmet kapott. Számos sportág irányító testülete szigorította a részvételi szabályokat a női elit versenyeken. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság és a World Para Athletics viszont lehetővé teszi, hogy az egyes sportágak saját maguk döntsék el, hogy kit engednek rajthoz állni.

A kritikusok szerint a férfi pubertás során szerzett fizikai előnyök jelentősen megkönnyíthetik a versenyt, amit a transzíció nem kompenzálhat. Mások azt hangsúlyozzák, hogy a transz sportolók kizárása diszkrimináció lenne. Az aktivisták arra hívják fel a figyelmet, hogy még mindig nem léteznek a témával kapcsolatos átfogó kutatások.

A transznemű nők szerepe a sportban évek óta forró téma világszerte. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a politika jelentős mértékben használja fel ezt a kérdést saját céljaira, sokszor szakmai alapokat nélkülözve. Sem laikusok, sem politikusok, sem sportági szövetségek vezetői nem hozhatnának döntéseket addig, amíg nem születnek hosszú távú, nagy esetszámú kutatások, amelyek egyértelmű eredményeket mutatnak.

Orvosi szempontból az egyik nehézség, hogy a transznemű emberek nehezen vonhatók be ilyen vizsgálatokba. Ráadásul a téma kirobbanása óta még nem telt el elegendő idő, és ami talán a legnagyobb kihívás: ahány tranzíciós folyamat, ahány hormonterápia és nemi megerősítő műtét, annyiféle hatás és kimenetel létezik. Fontos szempont az is, hogy sportáganként nagyon különböző, milyen mértékben számít a testi erő – márpedig a vita gyakorlatilag erről szól. Vannak sportágak, ahol ez meghatározó tényező, másokban viszont kevésbé, vagy egyáltalán nem játszik szerepet.

Sokan úgy vélik, hogy egy „nyitott” (open) kategória jelenthetne megoldást, amelyben bárki indulhatna – nagyjából úgy, mint a nemsemleges mosdók esetében, amelyek mindenki számára hozzáférhetők. Ugyanakkor nem tudni olyan esetről, hogy a tervezésen túl egy ilyen kategória ténylegesen meg is valósult volna nagyobb világeseményen, és hogy ott milyen tapasztalatokat szereztek volna a szervezők vagy a résztvevők.

Az anatómiai tény, hogy a pubertás beindulásával a testi fejlődés is eltérő irányt vesz a két nemnél, kulcsfontosságú kérdéseket vet fel. Számos sportszövetség ugyanis ahhoz köti a sportolók indulását a választott nemi kategóriában, hogy beindult-e már náluk a pubertás. Ha igen, akkor sok esetben kizárják őket, és csak a születési nemüknek megfelelő kategóriában engedélyezik a részvételt.

A probléma ott kezdődik, hogy a világ – és különösen a politika – sokszor ellenzi a pubertásblokkoló készítmények használatát. Ha azonban ezek alkalmazása nem engedélyezett, miközben a részvétel feltételéül szabják, hogy a pubertás még ne kezdődjön meg, ez a két feltétel gyakorlatilag kioltja egymást. Pubertásblokkolók nélkül ugyanis elkerülhetetlenül beindul a testi érés folyamata.

Ez egy rendkívül összetett és érzékeny kérdés, amelynek megoldásához türelemre, társadalmi párbeszédre, alapos kutatásokra és – nem utolsósorban – a politika visszalépésére lenne szükség. Mit tegyünk? Ma erre még nincs megnyugtató válasz.

Jakab István – Magasházi Mónika

Egyre több az LMBTQ+ sportoló az olimpián

A 2024-es párizsi olimpián rekordszámú, több mint 193 nyíltan LMBTQ+ sportoló vett részt, köztük olyan ismert nevek, mint Tom Daley és Nikki Hiltz. Ez jelentős előrelépés az inkluzivitásban, és példát mutat a sportvilágnak a sokszínűség és elfogadás terén, erősítve a globális láthatóságot.

A külföldön kötött azonos nemű házasságok elismerése kötelező lesz Magyarországon

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a külföldön kötött azonos nemű házasságokat bejegyzett élettársi kapcsolatként el kell ismerni Magyarországon. Az Országgyűlésnek 2025 októberéig kell megalkotnia a jogszabályt, amely biztosítja az emberi méltóság és a magánélet tiszteletben tartását.

Sokan elnyomják identitásukat a munkahelyeken

Az Egyesült Királyságban az LMBTQ+ dolgozók 85%-a a karrierjét gátló akadályokkal szembesül identitása miatt, sokan titkolják valódi önmagukat, hogy elkerüljék a diszkriminációt. A Pride in Leadership szerint a vállalatoknak többet kell tenniük a homofóbia és transzfóbia ellen, hogy mindenki esélyt kapjon.

A Disney marad az emberi jogi kampány diverzitási listáján

A Disney részvényesei elutasították a javaslatot, hogy a cég kilépjen a Human Rights Campaign LMBTQ+ diverzitási indexéből. A Disney 2025-ben kitűnő pontszámot kapott befogadó munkahelyi kultúrájáért, és a részvényesek 99%-a támogatja a vállalat sokszínűségi törekvéseit.