INTERJÚ Lengyel Tamás generációjának egyik legismertebb hazai színésze, akit a Válótársak, A mi kis falunk és az Aranyélet című sorozatokból is ismerhetünk.
LMBTQ-jogokról is kérdeztük a színészt – Fotó: 24.hu
Lengyel Tamás színházban is legalább ugyanolyan szívesen játszik, mint filmen és nagyon fontosnak érzi a jogegyenlőséget és a döntési szabadságot
Mikor döntötte el, hogy színész lesz?
Van erről egy történetem, amit az idő kiszínezett. Annak idején iskolát váltottam az általános iskola 5. osztályában, átkerültem az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános iskolájába és az édesanyám a tanárokkal arra jutott, hogy a beilleszkedést nagyban megkönnyítené, hogyha egy színjátszókörbe elmennék. Az emlékem az, hogy a Magyar Televízió gondozásában készülő tévéfilmek szereplőválogatásai egyikére mentünk el. Lojkó Lakatos József filmrendező keresett szereplőt a filmjéhez, de mindeközben azt is elmondta, hogy az általa üzemeltet gyerekszínházban van egy készségfejlesztő stúdió, és akinek kedve van nézze meg, mert még előadásokba is bekerülhet. Elmentem az egyik ilyen foglalkozásra és nagyon tetszett, ott ragadtam. Az elkövetkezendő 3-4 évben sokat játszottam gyerek-előadásokban és utazgattam mindenfelé az országban. Annyira a részévé vált az életemnek, hogy rájöttem, az érettségi után is ezzel szeretnék foglalkozni. Elsőre ugyan nem vettek fel az egyetemre, de szerencsére a szüleim nem ragaszkodtak ahhoz, hogy más egyetemre járjak és olyat tanuljak, ami kevésbé érdekelt, ezért azt mondták, teremtsem meg magamnak a lehetőséget, ha egy újabb évet készülni akarok a felvételire. Így egy hotelban dolgoztam recepciósként, míg végül felvételt nem nyertem.
Mely tanárára emlékszik vissza leginkább?
Többen is vannak, nem tudnék egy személyt kiemelni. Marton László és Hegedűs D. Gáza volt az osztályfőnökünk. Marton kiváló volt abban, hogy rávezette tanítványait, hogyan találjanak rá a legszemélyesebb hangjukra, illetve fantasztikus vendégoktatókat hívott. Megfordult nálunk: Szász János, Ascher Tamás, Lukács Andor, Gothár Péter, egy olasz vendégoktató, Stefano De Luca, Bálint András, hogy néhányukat említsem, valóban nagyon színes volt a paletta.
LMBT magazin lévén, nem mehetünk el amellett, hogy az első darabja „A nagy szemérmetlenség” volt, hogy emlékszik rá vissza?
A Pesti színház színpadán játszottam először és azért volt kifejezetten nehéz, mert ez valójában egy szerepátvétel volt, nem én próbáltam az előadást. Viszont óriási élmény volt Alföldi Róberttel együtt játszani, nagy kedvencem volt gyerekkoromban, most is kifejezetten nagyra tartom. Nem szokványos ma sem, hogy beugrom előadásokba, vagyis hogy egy kész karaktert kapok. A Vígszínház és a Pesti Színház egyébként nagyon közel állt és áll a szívemhez. A darab témájának számomra annyiban volt jelentősége, hogy nehezen viselem, ha a szabadságjogok sérülnek, ez a darab pedig, homoszexualitása miatt, az Oscar Wilde ellen indított perről szól. (Oscar Wilde-ot homoszexualitásért perbe fogták és 2 évig tartó fegyház-büntetésre és kényszermunkára ítélték). Minden felületemen azt képviselem, arra próbálom felhívni a figyelmet, milyen fontos az elfogadás, hogy különbözőek vagyunk ugyan, de mindannyiunknak joga van a teljes és boldog élethez. Sajnos az a tapasztalatom, hogy sokan nem így gondolkodnak.
Annyira támogatja az LMBTQI emberek jogegyenlőségét, hogy az elsők között emelte fel a szavát a 33-as javaslat ellen. Miért?
Elfogadhatatlannak tartom 33. paragrafust és az Alaptörvényben a család megváltozott definícióját is. Számomra érthetetlen, miért korlátozzák mások boldogsághoz való jogát. Úgy érzem ezzel az alapvető emberi jogok sérülnek. Nem a nemek különbözőségét, hanem a szeretet minőségét tartom fontosnak, és hamisnak, álságosnak gondolom azt állítani, hogy ezzel a nemzet fennmaradását biztosítják a törvényalkotók.
Hallott a Meseország mindenkié botrányról? Bizonyára igen.
Természetesen. Csinálunk, egy hétről hétre, a Facebookon jelentkező szkeccs műsort, Magyarország kedvenc műsora címmel, amiben a közéletben megjelenő abszurdumokra igyekszünk reagálni, vicces, szórakoztató jelenetekkel. Fontosnak tartjuk, hogy legyen alkalmunk más megvilágításban is átélni azokat a dolgokat, melyeken állandóan csak bosszankodunk. Az egyik jelenetben Janklovics Péter, mint riporter jelenik meg, aki nem találja a kérdéssorát, mire azt kérdezik tőle: Ledarálta a Duró Dóra?
Mostanra már több mint 5 jelenet érhető el oldalunkon, az új rész a pandémiáról szól, az előző az SZFE-vel foglalkozott.
A sorozatba a Szájer-botrány is bekerült
Megkerülhetetlen kérdés az SZFE helyzet. Mit gondol erről?
Álláspontom szerint a demokratikus keretek sérülnek, ha nem állítják vissza a szenátus jogkörét és az egyetem autonómiáját. Nem értem a kommunikációt sajnos, és azt sem, miért nem egyeztetés útján és szakmai alapon dől el, hogy ki vezeti a kuratóriumot, kik a felügyelő bizottság tagjai, kik a rektor helyettesek stb. Nem értem, mi történik? Miért van szükség arra, hogy megszüntessék a kritikus gondolkodást, miért jó az, hogy lerohasztják intellektuálisan az országot? Hiszen az egyetemek a zálogai a társadalmi és tudományos fejlődésnek. Fejlődni pedig csak a dolgok megkérdőjelezésével lehet. Ha a következő generáció agyhalott lesz, mi lesz 30 év múlva az országgal? A magyar nemzet túlélése ezen múlhat, hiszen ez nem a felemelkedését szolgálja. Nagyon rosszul érint, hogy nincs párbeszéd, csak úgy tesznek, mintha lenne, hogy sorozatosan álhírek jelennek meg, mint az „ürülékkel és cigicsikkel” van tele az SZFE, vagy hogy a blokád előtt kiképzést kaptak a diákok. Nem fogom fel, az emberek, hogy hihetik mindezt el. Minden tisztelem a diákoké, és felmerül bennem a kérdés, ha ők nem féltik az egzisztenciájukat, becsületüket, jövőbeli megélhetésüket, miért teszik ezt olyanok, akinek a véleménynyilvánítása, kiállása elengedhetetlen fontosságú lenne, főként most, hogy már a pandémia okán szét is verték a blokádot és a félévüket is megsemmisítik.
Színházban vagy filmen játszik szívesebben?
Nehéz különbséget tenni közöttük. A színház a pillanat műfaja, megismételhetetlen, a színjátszás stilizált formája. A filmnél pedig minden valósághű, ez a színjátszás realista, idealista formája. Amikor az ember érzi a közönség figyelmét, a koncentrációját és kapcsolatban állnak egymással, az nagyon motiváló, izgalmas, katartikus tud lenni. A színházban nem szeretem a próbafolyamat 2/3-át. Azt szeretem, amikor már tudjuk, hogy ki, mit és miért csinál, mik a karakterek céljai. Szeretem továbbá a színházban a jelenidejűséget, a közönséggel a szoros interakciót, a filmnél pedig azt, ahogy kilépünk ebből a valóságból és egy párhuzamos univerzumba költözünk.
Mi volt a kedvenc szerepe?
Sok volt, szerencsére kevés olyan volt, amit nem szerettem igazán. Ha mégis választani kell, akkor A mi kis falunk Gyurija, Válótársak Jocija, a Fapad, Kossuthkifli, Víkendet, és a BÚÉK-ot mondanám. A színházban a három legkedvesebb darabom A revizor, a Jó embert keresünk és A kripli voltak.
A mi kis falunk Gyurija
A mi kis falunk nagyon népszerű sorozat, Gyuri pedig az egyik legkedveltebb karaktere.
Miért izgalmas Gyurit játszani?
Alapvetően egy introvertált, gátlásos ember vagyok, Gyuri pedig nem az. Itt lehetőségem van letenni a kontrollt, elengedni a pórázt. Ha rajtam van a bajusz nem sértődik meg senki.
A stáb, a forgatás olyan, mint a második családom. Már több mint 70 részt forgattunk együtt.
Van olyan szerep, amit nagyon szeretne eljátszani? Mik a jövőbeli tervei?
Bevallom, nincs szerepálmom, sem példaképem. Olyan jellegű produkciókban játszom szívesen, mint amilyen az előzőekben említettek, vagy ami pofátlan, szókimondó, mély a tartalmú és szerethető. A következő nagy álmom egy önálló est, amiről viszont még nem árulnék el részleteket.
Nagyon köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk!
Támogass minket egy megosztással!
