Ismerősöm barátnője igencsak megdöbbent, amikor arról bátorkodott véleményt alkotni ismerősömnek, hogy 14 éves fia szerinte meleg.
Döbbenetét pedig az a nagyszerű reakció okozta, hogy ismerősöm csak annyit mondott: és akkor mi van?
A gyerekemet nem azért szeretem, mert hetero, transz vagy épp meleg. Azért szeretem, mert akartam őt.
Arra most ki sem térek, hogy nevezett barátnőnek miért is nem feltétlen volt igaza, mert posztom lényege nem is ez. Elgondolkoztam viszont, hogy sokunk család előtti kámingautja (gyűlölöm ezt az angol frázist, de nincs jó magyar megfelelője) miért is marad el. Örökre megnyomorítva, hazugságba taszítva egyébként sem rózsás életünket. Tudom persze, hogy megvannak ebben is a generációs különbségek, de az aligha változott, hogy mennyire nehéz feladat is anyánk, apánk, testvérünk elé állni és azt mondani, hogy én a saját nememhez vonzódom.
A szülő ilyenkor összeroppan, mit is rontott el (semmit!), miért bünteti a Jó Isten (nem bünteti!), hogy lehet azzal élni, hogy a fiam meleg (egész egyszerűen)? Azaz mit csinál a szülő? Magára gondol, önző emberi mivoltában. Pedig ez a helyzet nem róla szól! A szülők másik csoportja nem akarja ezt tudomásul venni, aztán vannak, akik rögtön el is lökik maguktól az addig dédelgetett gyereket. (Irány a nagyi, az utca, a kábszer avagy külföld.) Aztán vannak, akik tudomásul veszik és legvégül maradnak azok, akik felfogják, hogy innentől kezdve még több segítségre van szüksége a gyereknek.
Természetesen nem mindegy milyen életkorban történik az előbújás a gyereknél. Mindenesetre sajnos nektek, szülőknek a rossz reakciója gátolja meg a gyereket abban, hogy bevallja magának és nektek az igazat. Hányszor hallom, hogy nekem a gyerek mindent elmond! Hát…
A mi időnkben, amikor még a szocialista munkaversenyben edződött apámnak és anyámnak az volt a felfogása, hogy ezek az emberek betegek, a népköztársaság ellenségei, akkor nem igazán akaródzott megosztani abbéli hajlamomat, hogy az ágaskodó nemi szervekre és a csüngő zacsikra gerjedek. A helyzet az, a felfogásuk ma sem változott. Így aztán csak azokkal osztom meg, akikkel úgy érzem, meg kell. Minden más hazugság és képmutatás. Köszönöm nekik…
Ezért örültem ismerősöm felfogásának és tudom miért mondta. A gyerekemet nem azért szeretem, mert hetero, transz vagy épp meleg. Azért szeretem, mert akartam őt. És ebben a helyzetben még több támaszra lehet, van szükségük, mint a heteroknak. És ezt kell felfogni! Szereted, mert a gyereked, legyen bármilyen! Nem minden meleg nyunyóka, igen, vannak kifejezetten férfias melegek és/vagy nőies leszbikusok. (És akkor a gender tipológiákat ide sem szövöm!) A mi időnkben a hadseregből is kizárták, avagy egy igen megalázó procedúra végére nyilvánították alkalmatlannak a melegeket. Én mondjuk élveztem a sok fiatal srác látványát…
Visszakanyarodva hozzátok, kedves szülők és nagyszülők, sokszor teszitek fel a kérdést jó szülők vagyok? És meggyőződésetek, hogy az az igaz, a jó és a szent, amit magatok gondoltok. De sajnos nem. Akkor vagytok jók, ha akkor is képesek vagytok együtt érezni, szeretni, segíteni, amikor valami az elveitek ellen való.
Sajnos jelen magyar társadalmunk nem segít, hiszen képmutató, álszent, hazug katolikus népvezetőink szerint nem ember, az aki nem férfi és esetleg nő (sic!), aki nem hetero családban, katolikus nevelésben, nép-nemzeti színekben gondolkodik! Hitem szerint, ez mind álságos, gyűlöletkeltő, álnemzeti, hamis, igaztalan, igazságtalan és megalázó álláspont!
Azok a szülők, akik ebben hisznek, inkább valóban ne nevezzék magukat szülőknek. Aki azt mondja, hogy és akkor mi van? az igazából tökön ragadta a lényeget, szerető és nyitott, gyermeke pedig tudja, hogy számíthat rá.
Tudom azt is, rohan az idő, naponta versenyt futunk vele, és pont a gyerekekre nem marad elegendő idő, hogy beszélgessünk, hogy megismerjük, hogy kibontsuk a problémáikat, pedig könnyen szervezhető úgy, hogy erre legyen idő.
Ma, amikor arra ébredtünk, hogy a nagyszerű sportember, családapa Benedek Tibor igen fiatalon érkezett végórájáról kell hallgatnunk, akkor gondolkozzatok el ti is szülők, hogy van-e annyi időtök, hogy azt gyűlölettel, utálattal töltsétek. Nem azt mondom, hogy ujjongani kell azért, mert fiatok meleg, de el kell fogadnotok, ne magatokra gondoljatok, hanem rá! Ne magatokban és ne benne keressétek a hibát, hanem találjátok meg azt, amivel együtt tudtok élni, működni. Ezzel tudtok segíteni azokon a lányokon és fiúkon, akik nem mernek elétek állni. Ne legyetek az én szüleim…
Kíváncsi vagyok, hányan olvassátok el idáig és hányan merészelitek megosztani ezt a posztot csak azért, hogy hátha megért belőle valamit a magyar anya és apa. Együtt tartva a ma legszentebb tehenet, a családot.
Támogass minket egy megosztással!
