A meleg srác 30 éves volt, orvosként dolgozott Lettországban, és nagy megbecsülésnek örvendett.
A felgyújtott lett srác esete, avagy hogyan ne csússzunk bele a felháborodáspornóba
A világ minden bajáért nem a melegek vagy a transzok a felelősek!
Napjaink népszerű műfaja a felháborodáspornó. A bulvárlapok és egyes emberek Facebook-oldalai tele vannak rettenetes balesetekről, bűncselekményekről, környezeti katasztrófákról szóló hírekkel, amiket aztán elmesélhetünk barátainknak, és együtt szörnyülködhetünk rajtuk.
A felháborodáspornónak közösségenként megvannak a maga alfajai, a magyar mainstreamben például mostanság a leggyakoribb a pedofil bűncselekmény (sajnos azért, mert az élet épp elég anyagot szolgáltat hozzá). Az LMBT közösségben természetesen a homofóbia és transzfóbia áll az élen: jól el lehet borzadni azon, hogy valakit diszkrimináltak, lebuziztak, reparatív terápiába kényszerítettek vagy akár megöltek azért, mert meleg, leszbikus, biszex vagy transznemű. Pedig az ilyen hírekben sokkal több minden van, és ha a szörnyülködés mellett hajlandóak vagyunk elgondolkozni rajtuk, rendszerszintű összefüggéseket fedezhetünk fel.
Itt van ugye Normunds Kindzulis esete, akit homofób szomszédja egyszerűen felgyújtott. A srác 30 éves volt, orvosként dolgozott, nagy megbecsülésnek örvendett. A gyászoló kollégák által közzétett képen egy szimpatikus, szelíd fiatalember áll egy mező közepén virágcsokorral a kezében. Nehéz elképzelni, hogy bárki is annyira gyűlölje őt, hogy a halálát kívánja. De pont itt a lényeg: nem az ő halálát kívánta a szomszéd, hanem „a melegektől” akart volna megszabadulni. Normunds saját egyénisége, tulajdonságai, szakmai tudása mind nem számítottak, elhomályosította őket az a tény, hogy egy férfival él együtt.
Sok LMBT embertől is hallani olyan véleményt, hogy neki nem kell tartania homofób vagy transzfób támadástól, mert senkit nem „provokál” (bármit jelentsen is ez az ő értelmezésében), vagy „nem látszik rajta”, esetleg azért, mert ő mindenkivel kedves és jófej. Gyakori tévképzet, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket mindig ismeretlenek követik el, mert ha valaki személyesen megismer egy LMBT embert, képes lesz elvonatkoztatni a szexuális irányultságától és/vagy nemi identitásától és embertársaként tekinteni rá.
A homofób szomszéd azonban ismerte Normundsot és párját, hiszen régebb óta egy házban laktak, és többször meg is fenyegette őket. (Off: szintén rendszerszintű problémát jelez, hogy a pár ezt jelentette ugyan a rendőrségen, de nem történt semmi.) Arról se tudunk, hogy a két srác bármilyen formában „provokálta” volna őt – hacsak nem a puszta létezésükkel.
Érthető, hogy szeretnénk azt hinni: velünk nem történhet gyűlölet-bűncselekmény. És nagyon remélem, hogy egyetlen olvasómmal se fog, de ha ez teljesül, ez nem azért lesz, mert a potenciális elkövetőt eltántorította az ő kedves személyisége.
Az előítéletnek pont az a lényege, hogy egy adott tulajdonságra redukáljuk a másik embert; kevésbé durva formájában előfordul, hogy a közelebbi ismeretség feloldja a gyűlöletet, ha azonban valaki a világ minden bajáért a melegeket vagy a transzokat hibáztatja, nem fog olyan könnyen lemondani erről a kézenfekvő bűnbakról. Ne ringassuk magunkat illúziókba: saját kedvességünk vagy konformizmusunk nem véd meg minden esetben. Hát ezt tanulhatjuk Normunds Kindzulis szomorú történetéből, ha túllépünk a felháborodáspornón.
Egy megosztással támogathatsz minket!
